Futsal

2024.09.10. 13:09

A Bercsényinek jól sikerült a második idény

Sikeres indulását követően, második idényében feljebb lépett a győri Bercsényi futsal-szakosztálya.

A 2023/2024-es idényben lebonyolított bajnokságokban az U17-es csapat második, az U19-es gárda a regionális csoportjában hetedik, míg az újonnan induló felnőtt csapat az NB III-as bajnokságban  nyolcadik helyezést ért el.
A szakosztályt irányító Máté Szilárd szerint mindhárom korosztály eredményeit figyelembe véve a Bercsényi lett a legsikeresebb futsal szakosztály  Győr-Moson-Sopron vármegyében.
"A futsalbajnokságban való versenyeztetés a játékosok egyéni fejlődése mellett - ami segíti a komplexebb labdarúgóvá válást is - a nagypályás szereplésben is látszik a pozitív változás. Az érintett játékosok nagy része a bajnoki címet nyert, az aktuális bajnokságban, ahol szerepelt. Külön kiemelendő a Gyirmót U17-es csapata, ahol tizenhárom játékos szerepelt tőlünk, megnyerte a bajnokságot és magyar kupát is" - tette hozzá a szakosztályvezető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában