Az ETO színeiben szenzációs mesterhármast lőtt a Fradinak

Igazi őstehetség volt, aki még gyermekként került az ETO-hoz a Győri Pamutszövőtől. Négy évvel később, alig 16 évesen már az NB I-ben játszott. A csapatban mindenki „Garasként” szólította.

„Mészáros »Dodó« bácsi, egykori edzőm vitt fel az ETO első csapatához 1969-ben. Az egyik edzésen nem jutott eszébe a nevem, ezért Garasnak szólított. Akkoriban játszották ugyanis a tévében a Szenesember című filmet Garas Dezső főszereplésével. A srácok jót nevettek a megszólításomon, ezzel rám is ragadt a becenév” – adta meg a magyarázatot a 60 éves születésnapjára készült interjúban. 
Az NB I-ben 1970 tavaszán az MTK ellen mutatkozott be, végül 200 fellépéssel és 23 góllal 1979-ben zárta győri pályafutását. A szakemberek technikás játékosnak tartották, aki jól lát a pályán. Főként a középpálya bal oldalán szerepelt.

„Több mint ötvenszer játszottam a magyar ifiválogatottban, az utolsó két évben én voltam a csapatkapitány is. Később sajnos nem folytatódott ez a jó sorozat, néhányszor még meghívtak az olimpiai és a B válogatottba, de a legjobbak között nem kaptam helyet” - mesélte hajdanán.
Az ETO-ban sok emlékezetes mérkőzést játszott, kettő ezek közül a Ferencváros elleni sikerhez kapcsolódik.Legkiemelkedőbb játékát 1976. április 21-én nyújtotta, amikor mesterhármast ért el (4–2). 

„Az egyik meccsen az én fejes gólommal győztük le a Fradit, majd pár évvel később három gólt lőttem a Ferencvárosnak, pedig abban az együttesben még csupa sztárjátékos futballozott. Kovács Imre edzősége idején az ETO jugoszláviai edzőtáborában egy fogadáson összeszólalkoztam az edzővel – amit utólag már bánok – és ezzel véget ért az NB I-es karrierem. Távoznom kellett a klubtól, s bár csábított a Fradi, a Vasas és a ZTE is, behívattak a pártbizottságra, hogy csak a megyén belüli csapathoz igazolhatok. Győrben a MÁVDAC-nál nem tudtak háromszobás lakást adni, Sopronban viszont igen, így kerültem az SSE-hez. Szép időszakot töltöttem itt, aztán kijártam futballozni Ausztriába. Olyan útlevelet kaptam, hogy bármikor kimehettem, miközben más magyar polgárok csak háromévente egyszer utazhattak Nyugatra.”
Sopronban a legnagyobb sikerét talán akkor érte el, amikor Győrfi László segítőjeként az SLC-vel feljutottak az NB I-be.

„Elégedett vagyok azzal, amit játékosként elértem a pályán. Utána edzősködtem, két meccsen az NB I-ben is ültem a kispadon az SLC-nél” - összegzett tíz évvel ezelőtt.
Nem volt 61 éves, amikor 2014-ben Sopronban elhunyt, ott is alussza örök álmát.

Egyik fiát, Horváth Pétert sokan „kis Garasként” ismerik, a becenevét természetesen az édesapja után kapta. A családi indíttatás meghatározta a fiú életét is. Volt labdarúgó, sportvezető, létesítményvezető, napjainkban a futballpályák doktorának tartják. Játékosként részese volt, amikor az SLC felkerült az NB I-be, de az első osztályban már nem jutott szóhoz. 

- Csak fájó szívvel tudok emlékezni édesapámra. Nagyon korán távozott az élők sorából és miután elment, akkor tudatosult bennem, hogy még mennyi mindent meg akartam beszélni vele - kezdi Horváth Péter. - Azóta is bármerre járok, mindenhol tisztelettel említik a nevét. Szerette a családját, szeretetben nevelt bennünket az öcsémmel együtt. A futballista múltjára nem nagyon emlékszem, mert akkor kicsi gyerek voltam, de napjainkban is szembesülök vele az ETO-stadionban, ahol szektort neveztek el róla és a VIP-ben is szerepel a neve az egyik táblán. Ha annak idején 1979-ben nem kellett volna elmennünk Győrből, akkor még szebb karriert futhatott volna be. Ezt Verebes József mondta nekem sok évvel később, amikor az ETO-öregfiúkban volt az edzőm, és édesapámat jól ismerte. Apu csak huszonnyolc éves volt, amikor Győrben megkezdődött a legendás Verebes-korszak. Sopronban együtt ünnepelhettük a Matáv kupagyőzelmét, én technikai vezetőként, ő pedig a csapat masszőreként. A tanítása mindennap eszembe jut: »Az ETO-t tisztelni kell és alázattal szolgálni.« Ez olvasható egyébként az első csapat autóbuszán lévő feliraton is. 

Horváth Péter tíz éve vállalkozó, közben pedig az ETO-nál a második ciklusban a pályafenntartás vezetője, az öccse Gábor Ausztráliában él, takarítással foglalkozó céget működtet.