Bellák Gábor művészettörténész szerint a jó kép mély és erős önvallomás

Bellák Gábor művészettörténész, igazságügyi festményszakértő, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa a Pro Kultúrával és a Tastevinoval közösen indított ötrészes előadássorozatot Sopronban, a Festőteremben. Az egyetemes festészet meghatározó alkotásait mutatja be tematikusan, amit a festményekhez kapcsolódó borok kóstolása tesz még emlékezetesebbé. Az első előadást Portré, önarckép, szelfi címmel tartotta, a következő téma pedig az Őrület és zsenialitás lesz november 16-án.

- Művészettörténet és borkóstoló. Hogyan passzol össze ez a kettő? 
- Szerintem nagyon jól. Voltak korábban is tematikus estjeink Lukács Szabolcs sommelier-vel, csak kicsit "szűkebb" körben. Beszéltem például Csontváry művészetéről, Szabolcs pedig azoknak a régióknak a borait mutatta meg, ahol a festő megfordult. 

- Célja lehet ezeknek az előadásoknak a művészet népszerűsítése?
- Nekem az a célom, hogy beszéljek a műalkotásokról, mert a művekről beszélni kell, maguktól nem egyértelműek. Mindegyiknek van jelentése, de nem biztos, hogy eljutunk hozzá. Lehet népszerűsítésnek nevezni, vagy csak egyszerűen szakmai feladatnak. Sok kollégámnak hallgattam az előadását, vagy olvastam a tanulmányát, és gyakran éreztem úgy, hogy nem értem miről beszélnek. A művészetről érthetően, értelmesen és érdekesen kell beszélni. Mindig ezen töröm a fejemet, ehhez próbálom a legjobb témákat, képeket, illusztrációkat megtalálni. 

- Mitől jó egy téma?
- Attól, hogy több szempontból megvilágít dolgokat, üzeneteket és jelentéseket közvetít. A jó képen átjön az önvallomás mélysége és ereje. Bármi lehet érdekes, pontosabban bármiről lehet érdekesen beszélni. Fontos, hogy találjuk meg a megfelelő hangot és szakadjunk el a művészettörténeti kézikönyvek közhelyeitől. 

Bellák Gábor sok magyar művész teljes életművét ismeri

- Önhöz mi áll a legközelebb?
- A magyar művészet. Úgy érzem, hogy a XIX. és a XX. századi magyar képzőművészetről elég sokat tudok, nagyon sok művésznek ismerem szinte a teljes életművét. Mégis elengedhetetlen a kitekintés, hiszen az európai művészettörténetben csodálatos dolgokat találunk. Ha egy műfaj történetét nézzük, az nem a magyar művészetben ered, hanem esetleg az ókorban, vagy a középkorban. Közel 2500 éves portrékat is bemutatok, hogy egy-egy kérdésre ráirányítsam a figyelmet. 

- Milyen jellegű kérdésekre?
- Például arra, hogy az ábrázolt személy hogy néz ki?  Mit akar magáról megmutatni, vagy mit akar leplezni? Mit tár fel az utókor számára?  

- Alapvetően minden portré arról szól, hogy mit akarunk magukról megmutatni és valójában milyenek vagyunk. 
- Egy igazán jó kép mind a kettőt megmutatja. Akár leleplező is tud lenni.

- A névjegykártyáján szerepel, hogy igazságügyi festményszakértő. Hogy kell ezt a munkát elképzelni?
- Vannak peres ügyek. Például valaki megvesz egy festményt ötvenmillió forintért és felvetődik a gyanú, hogy hamisítvány. Meg kell nézni, hogy valóban hamisítvány-e, tényleg becsapták-e a vevőt, vagy nem? Megér annyit a kép, vagy nem? A gyakorlatban ez úgy történik, hogy megkérdezik, vállalok-e az adott ügyben szakértést? Amennyiben igen, elküldik az anyagot, majd elmegyek megszemlézni a képet. Van, hogy magánlakásra, letéti helyre, vagy éppen a rendőrségi irodába. Én a véleményt fogalmazom meg, a következtetést a bíróság vonja le.

- Mi alapján lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy egy műalkotás eredeti-e?
- Az ismereteim és az adott életmű ismerete alapján. 

Már egy vonalnak a húzása, egy színfolt felrakása is árulkodó tud lenni. Gondoljunk csak bele, egy lótenyészetben a szakember azonnal látja, hogy melyik csikóból lesz jó versenyló. Én nem látom, mert számomra mindegyik egyforma. A festményekkel is hasonló a helyzet.

- Igen sokrétű a munkája. Mit szeret benne a legjobban?
- Mindig is képekkel foglalkoztam, kiállításokat rendeztem, tanulmányokat írtam. Most is megjelenés előtt áll két-három tanulmányom. Hetente írok a Magyar Nemzeti Galéria Facebook-oldalára a galéria egy-egy műalkotásáról rövid posztot, ami minden szerdán nyolc órakor jelenik meg. Már megy hat éve a sorozat. Most ezt szeretem a legjobban. Gondolkozni kell, hogy miről írjak, van-e például valaminek aktualitása? Igyekszem olyan témákat választani a gyűjteményből, amik nincsenek annyira szem előtt. Van olyan alkotás, amiről még soha nem írt le senki semmit, én voltam az első, aki véleményt fogalmazott meg róla. 

- Van saját gyűjteménye?
- Van egy-két jó képem otthon, de nem sok, nem vagyok műgyűjtő. Előfordul, hogy megtetszik valamely kortárs alkotás, és ha annak megfizethető az ára, akkor megveszem. Az utóbbi években ajándékba is kaptam képet egy művészbarátomtól, ráadásul nem rosszat.

- Több mint negyven éve Budapesten él. Milyen a Sopronhoz fűződő viszonya?
- Ez egy adottság, hogy az ember soproni. Itt él a családom, a testvérem, van egy lakásom és hol többször, hol kevesebbszer hazalátogatok. Mostanában inkább többször. A lányom is jön az unokákkal és mindig jól érzik magukat, a feleségem szintén látogatja az édesanyját. Vannak itt barátaim, köztük a volt osztálytársak, akikkel jó együtt lenni.