A hely szelleme ihleti meg írásaiban Reisinger Attila hegyeshalmi írót

Reisinger Attila, ma már nyugalmazott földhivatali dolgozó Frontbetörés címen jelentette meg első kötetét, novellái válogatásával. Majd ezt követően évről évre jelentkezett egy-egy kisregénnyel. Küldetésének tekinti, hogy a huszadik század tragédiáit átélő kisembereknek emléket állítson kisregényeiben. Valós történelmi események, valós személyek ihletik írásait. Mint mondja, a fikció nem az ő műfaja. 

– Kiemelkedő történeti irodalmi tevékenységéért Herczeg Ferenc-díjjal ismerték el. Mit jelen- tett önnek ez az országos kitüntetés? 
– Nagyon meglepetett ez a díj. Ösztönző számomra, hogy a továbbiakban is folytassam az elkezdett munkát. Ha az ember egy lokális díjat kap, az is hatalmas megtiszteltetés a közösségtől, amelyben él. Most, hogy ezt az országos elismerést átvehettem, amiről egy kuratórium döntött, szintén megható számomra. 

– Hogyan talált rá az irodalomra, a saját írói vénájára? 
– Valójában Arany János epigonjaként kezdtem, csak balladákat írtam. Változatos témák ihlettek meg az űrkutatástól a Hanság lecsapolásáig. Gyáraktól is kaptam felkérést, hogy írjak lelkesítő szövegeket. Aztán rövid időre abba is hagytam az írást, majd a hetvenes évektől jött az életembe a próza. Akkor jelentek meg az első novelláim, elsősorban a Kisalföldben. Ahogy engem, úgy sokunkat Bálint Géza szerkesztő karolt fel. Regényeket is írtam, ám azok megjelentetését sorra elutasította az akkori hatalom. Témájuk miatt sem jelenhettek meg. Nem mentek át az akkori cenzúra szűrőjén a háború, forradalom ihlette tematika miatt. Ezért abba is hagytam, egészen a rendszerváltozásig, amikor újból kezdtem az írást, immár kisregények, szimfonikus próza formájában. 

– Szülőfaluja, Hegyeshalom és környéke történelmi eseményeit személyes hangvételű prózai írásaiban jeleníti meg. Miért éppen a hely szelleme az ihletadó? 
– Csak olyan dolgokat írok meg, amiknek valós háttere van, amiket valaki elmesélt nekem. Hozzám az emlékező próza, emlékező irodalom áll közel, ehhez ragaszkodom. Kisgyerekként szívesen hallgattam nagyapám történeteit, melyek közül sok adott ötletet későbbi írásaimban. De a rokonaimmal, ismerőseimmel való beszélgetésekből is sokszor merítettem. Ezek a családi történetek azért is fontosak voltak számomra, mert más nem ismerhette őket. A kisregényeim hősei egyszerű, mindennapi emberek, akiknek a tragédiáin keresztül be lehet mutatni a borzalmas huszadik századot, amiben szüleink, nagyszüleink és akár magunk is éltünk, a nagy háborútól a Tanácsköztársaságon, országcsonkításon, gazdasági válságon, második világháborún, a kitelepítéseken, az ’56-os forradalmon keresztül a diktatórikus rendszerekig. Hegyeshalom a hármas határon mindig is a háborúk országútjának kapujában állt, nyomott hagyott rajta a történelem, az események. Az ’56-os forradalom mindig is különösen érdekelt, vagy a holokauszt, mindkettő kimeríthetetlen téma. 

– Önt ismerve most is dolgozik éppen valamilyen új könyv megjelentetésén… 
– Most egy régebbi kisregényem, az Alkony és négy novella megjelentetésével foglalkozom épp. Az Ünnepi Könyvhétre adjuk ki Árnyak között címmel. Természetesen még vannak bennem is történetek, amiket papírra szeretnék vetni. Ilyen lesz egy visszaemlékezés egy határincidensről.