Audi Development Camp

2024.08.25. 08:46

Elektromos hajtásláncot terveztek az Audi Development Camp résztvevői a Széchenyi István Egyetemen

Véget ért a negyedik alkalommal megrendezett Audi Development Camp, a győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria rövid képzési programja. A mikrotanúsítványt nyújtó egyhetes kurzus során a húsz országból érkezett hallgatók egy elektromos jármű hajtásláncának szimulációjával foglalkoztak.

Széchenyi Egyetem

Dr. Jan Rohde-Brandenburger kiválóra értékelte az Audi Development Camp 2024-es évfolyamának teljesítményét. Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem

Fotó: Adorjan Andras

Közel 130 jelentkező közül választották ki azt a 35 tehetséges fiatalt, akik augusztusban részt vehettek a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésében megvalósult Audi Development Camp rövid képzési programon. A húsz országból és húsz egyetemről érkezett hallgatók mérnöki és közgazdasági területeken tanulnak, a táborba elsősorban a valós tapasztalatszerzés, az értékes szakmai előadások és a járműipar iránti érdeklődésük vonzotta őket. A negyedik alkalommal megrendezett esemény résztvevői ezúttal öttagú csapatokban dolgoztak a projektfeladaton, ami egy elektromos jármű hajtásláncának leghatékonyabb elkészítése volt szimuláció segítségével.

Laura Sánchez Rego úgy gondolja, az itt kialakult szakmai és baráti kapcsolatok egész életükben kitartanak majd. Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem

Az Audi Development Camp a Széchenyi-egyetem és az Audi Hungaria 1993 óta tartó sokrétű együttműködésének egyik fontos eleme, ennek köszönhetően a táborozók akadémiai és vállalati környezetből érkező szakemberektől sajátíthatták el a járműfejlesztéshez szorosan kapcsolódó ismereteket. Az esemény egyik főszervezője, dr. Jan Rohde-Brandenburger mindennapi munkájában tökéletesen megtestesül ez a partnerség, hiszen az Audi Hungaria hajtásrendszer-fejlesztési részlegén dolgozó szakértő egyben az egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Járműhajtás Technológia Tanszékének vezetője is.

Jung Han Lee és Novák Barnabás egyaránt az Amerikai Egyesült Államokban tanulnak. Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem

A szakember a képzés záróeseményén köszönetet mondott a szervezők elkötelezett munkájáért, és büszkén emelte ki az elkészült projektmunkák minőségét. „A szakmai zsűrit is lenyűgözte a csapatok teljesítménye, olyan megoldásokat láttunk, amilyenekre ilyen rövid idő alatt nem is számítottunk. A prezentációk minősége is kiemelkedően magas volt” – dicsérte a kurzust sikeresen teljesítő hallgatókat. Hozzátette: mind a világcég, mind pedig az egyetem szempontjából nézve sikeres hetet zárt az Audi Development Camp.

További felvételek a rendezvény záróeseményéréről. Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem

Idén először ESG szempontok alapján is pontozták az elkészült munkákat, így a környezeti, a társadalmi és irányítási tényezőket is elemezték a hallgatók a fenntarthatóság szemszögéből. A csapatok kimagaslóan teljesítettek ezen a téren, amelyről a zárórendezvényen dr. Besenyei Mónika, a Széchenyi-egyetem Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszékének egyetemi adjunktusa, a program egyik mentora adott számukra szakmai visszajelzést. A mérnöki területek mentora, dr. Tóth-Nagy Csaba, a Járműhajtás Technológia Tanszék egyetemi docense is értékelte a hallgatók teljesítményét, kiemelve, hogy rengeteg kitűnő prezentációt láthatott a zsűri, amelynek nehéz dolga volt a győztes kiválasztásakor.

További felvételek a rendezvény záróeseményéréről. Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem

A hallgatók nevében Laura Sánchez Rego búcsúzott a programtól, aki az oktatás minősége mellett a közösségi élményeket és a valós ipari kihívásra alapuló feladat értékét emelte ki. „Egyedülálló lehetőség egy olyan nemzetközi környezetben dolgozni, ahol alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók közösen igyekeznek megoldani egy igazi ipari problémát. Köszönjük mentorainknak és az előadóknak, hogy közvetlenek, kedvesek és támogatók voltak, miközben felbecsülhetetlen értékű szakmai tudást adtak át nekünk” – mondta el záróbeszédében.

További felvételek a rendezvény záróeseményéréről. Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem

Az amerikai Princeton Egyetemen tanuló Jung Han Lee is izgalmasnak találta a feladatot, és nagyon élvezte a szimulációs gyakorlatot. „A napokban már indulok is vissza az egyetemre, azonban egyáltalán nem bántam meg, hogy az Audi Development Campen töltöttem ezt az utolsó hetet. Több energiát és munkát igényelt a képzés, mint amire számítottam, de nagyon jó volt, hogy a program során arra ösztönöztek minket, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból. Sokat tanultam, és többet kaptam ettől a programtól, mint amennyit előzetesen reméltem” – értékelt.A villamos- és informatikai mérnöknek tanuló fiatal hozzátette: a szabadidős közösségi élmények – mint a sütögetés és a sárkányhajózás – is felejthetetlenné tették a tábort.

További felvételek a rendezvény záróeseményéréről. Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem

Novák Barnabás hamarosan a negyedik évét kezdi meg a Kaliforniai Állami Egyetemen, ahol mérnökinformatikusnak tanul, így testhezállónak találta a projektet. „Nagyon jó társaság jött össze, könnyen megtaláltuk a közös hangot, és gyakran éjszakába nyúlóan dolgoztunk a feladatmegoldáson. A felkészült és nagy szakmai tapasztalattal rendelkező oktatók bevontak bennünket már az előadásokba is. Tetszett, hogy valós problémán dolgozhattunk, el tudom képzelni, hogy egy fejlesztőmérnök tényleg ilyen feladatokat kap a mindennapi munkája során” – mondta el a tábor egyetlen magyar résztvevője. Kiemelte a képzés sokszínűségét is: „Többek között spanyol, német, kínai és nigériai fiatalok is voltak, igazi nemzetközi légkörben telt el ez az egy hét”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában