Hátborzongató történet - Harminc éve a rettenet 100 percét élte át egy 13 éves győri lány

Kopogok a lakás ajtaján. Az édesanya nyit ajtót, befelé tessékel. Kéri, hogy a nevet ne írjam le, van bajuk épp elég. Egy ékszerteknős mászik el a lábam mellett, kis híján megijeszt R.-ék „családtagja”. A lányt keresem, de imént eltűnt a gyerekszobában, mint aki tart valamitől. - Ha nem lennénk egyedül, állítom, hogy ez a szörnyűség nem történt volna meg velünk- matat a cigarettája után az édesanya. 

- Tudja, a férjemet hat éve temettük el. Rákos volt, gyógyíthatatlan. A lányokat nagyon megrendítette az apjuk halála, hét- és kilencévesen maradtak árván. A nagyobbik keményebb típus, hiszen általában ő vigyázott a kicsire, nagyobb volt a felelőssége. Csak magunkra számíthattunk azokban az években. Kezdetben még a levest sem tudták maguknak megmelegíteni. Ha otthagytam langyosan a radiátoron, dolgozni mentem, estére megsavanyodott. De nem volt mit tenni, én a szomszédokat sem kérem meg semmilyen szívességre. Az állandó 12-24-es szolgálatot pedig csak azért vállalom, hogy a lányoknak mindent elő tudjak teremteni, s ne kelljen segélyért sorba állni. 

- Emiatt nem volt itthon azon a szörnyű éjszakán, ugye?  

- Igen, de bár itthon lettem volna! - sóhajt mélyet az anya, azután sírásba fullad a hangja. - De mint mindig, nyugodtan mentem el dolgozni este hatra aznap is. 

- Kitől tudta meg, mi történt a lányával? 

- Amikor hazajöttem reggel, láttam, hogy felforgatták a lakást, semmi sincs a megszokott helyén. Kérdeztem Cs.-t, mi történt itt éjjel. Nem tudott válaszolni, csak elkezdett sírni. Zokogott. Azonnal hívtam a rendőrséget, s még akkor kijöttek a nyombiztosítók. Úgy érzem, belegázoltak az életünkbe. Ez a négy fiú hogy vesz magának bátorságot arra, hogy feldúlja egy özvegy meg a lányai életét?! 

Hogy mi is történt pontosan, arról a legilletékesebbet, Cs.-t kérdezem. Messziről méricskéli a nagyobbik szobában a franciaágyat, lekuporodik a szőnyegpadlóra. Csak nehezen szólal meg. 

- Tulajdonképpen mi történt, hogyan jött fel a négy fiú ide, hozzátok? 

- A nővérem kiment a barátnőivel a Duna-partra meg a városba. Utána indultam, de nem találtam meg. Este tíz óra lehetett. Látásból ismertem ezeket a fiúkat, így aztán semmi rosszra nem gondoltam. Még akkor sem, amikor az egyik heccből - elvette a kulcsomat. 

- A lakáskulcsot? 

- Igen, de először sikerült visszalopnom. A bermudám zsebébe tettem, onnan - gondoltam - csak nem tudják elvenni. 

- És elvették mégis? 

-Igen. Az egyik utánam tekert bicajjal és erőszakkal elvette tőlem, azután beérték a többiek is, és a házunk felé indultak. Feljöttek a bejáratig, ott értem utol őket, és mondtam, hogy az anyu itthon van, azonnal adják vissza a kulcsomat! De nem adták -néz maga elé komoran a tizenhárom éves Cs. 

- Mit csináltak a fiúk, amikor bejöttek a lakásba? 

- Utánuk jöttem, mert féltem, hogy elvisznek valamit. Szóltam megint nekik, hogy menjenek innen, de csak azt hajtogatták, hogy ők olyan éhesek meg szomjasak. Mondtam, hogy mindjárt itthon lesz a testvérem, menjenek el, de ehelyett a szekrényeket kinyitogatták, pakoltak, rugdosták az ajtókat. Az egyik befeküdt a kisszobába, ott talált napolajat, aztán heccből leöntötte a ruháinkat, az ágyneműt... 

- És te? Mit csináltál? Nem kezdtél el kiabálni, ordítani, ahogy a torkodon csak kifér? 

- Nem. Én csak féltem. Féltem tőlük. 

-Aztán mi történt? Veled mit csináltak? 

- Behúztak négyen a nagy ágyra. 

- Ide, a franciaágyra? 

- Igen - feleli a kislány összehúzott térdekkel. 

- Aztán mit csináltak? 

- Hát azt, amit a fiúk szoktak. Egy állandóan fogott, a másik kettőnek sikerült. A harmadik erőlködött, de valamiért nem tudott csinálni semmit. „Csak” rám feküdt. 

- És a negyedik fiú? 

- Ő nem csinált semmit. Csak ült az ágy szélén. És végighallgatott mindent. 

- Honnan ismerted ezeket a fiúkat? 

- Csak látásból ismertem őket. Néha köszöntünk egymásnak. Az egyik itt lakik a szomszédban, ő is köszönni szokott csak. 

- Szűz voltál? 

- Nem, már nem. Egy hónapja ismertem meg az egyik fiút, azzal... 

- Az anyu tudott róla, hogy megtörtént? 

- Nem, nem mertem elmondani neki. Lehet, hogy haragudott volna. A Duna-parton történt. Nem voltunk egymásba szerelmesek, nem is jártunk. Csak úgy... Csak megtörtént, mert akarta. 

- Lehet, hogy pont ez a fiú mesélt a többinek rólad Cs. -mondja az anya -, és így kaphattak vérszemet a fiúk, hogy feljönnek ide, randalírozni. És biztos elmesélte nekik a másik azt is, hogy könnyen megkapott, így aztán... 

- Amikor megtörtént a „dolog”, mire gondoltál? 

-Arra, hogy biztos észreveszik itthon. Meg féltem is. 

- A terhességtől? 

-Attól is. Most is félek még. Nem merünk lemenni az utcára, a fiúk barátnői üzenték, hogy elbánnak majd velünk. 

- Ezeknek a fiúknak van állandó barátnőjük? 

- Úgy tudom, van - mondja az anya. - Ha nem is állandó, de alkalmi kapcsolataik akadnak. Hányszor, de hányszor beszéltünk meg ilyen és hasonló eseteket! - tördeli a kezét. - Soha nem képzeltem, hogy ilyesmi velünk megeshet! 

- Mi lesz ezután? 

- Senkivel nem akarok találkozni - mondja Cs. - Egyelőre fiú barátom sem lesz, még az iskolában sem. Sokszor kihallgattak, voltam nőgyógyászati vizsgálaton is. Rossz volt. Szeretném elfelejteni az egészet! 

- Lehet, hogy elköltözünk Győrből - mondja az anya. -Idegileg, fizikailag is megviselt bennünket ez a hercehurca. Most fejeztük be a takarítást a nyomvizsgálatok után. Elvitték a távkapcsolót, a telefonkártyákat, s még ki tudja, mit, ami nem derült eddig ki. Felforgatták a lakást, leemelték az ajtókat, beleettek a befőttekbe, de a legszörnyűbb, amit a lányommal tettek. Ezt soha nem bocsátom meg magamnak, mert nemvoltam itthon, nem vigyáztam jobban rá. Cs.-vel újra elmegyünk nőgyógyászatra, éppen félidős volt, amikor történt ez a szörnyűség. Az izgalmaknak köszönhető, hogy talán nem terhes, mert azóta megjött neki... 

Cs. egyébként most kezdi az általános iskola nyolcadik osztályát. Hosszú lábú, vékony lány, riadt szemekkel, s immár riadt lélekkel is. Kitűnő tanuló, szereti a nyelveket, s név nélkül is mondható egy prominens iskola diákja. Noha az édesanyát már kérték, hogy álljon el a feljelentéstől, tekintse semmisnek a történteket, az anya harcol. Igazáért, a család tisztaságáért, s lányáért, aki jövő tavasszal lesz tizennégy éves...