Figyelmeztetés

2024.08.20. 11:33

Felhőszakadás, jégeső - Viharos széllel érkeznek a zivatarok Győr-Moson-Sopronba

Kedden az ország északnyugati harmadát kivéve 25 fok felett, az Alföldön 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet.

Kisalföld.hu

Zivatarok

 

Kedden legnagyobb eséllyel az ország északnyugati, nyugati felén - ezen belül is főként a Nyugat- és Észak-Dunántúlon, Pest megyében, valamint az Északi-középhegység nyugati részén - lesznek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához: kora délutánig valamelyest kisebb, majd egyre nagyobb számban fordulhatnak elő. A zivatarokat átmeneti viharos (~65-80 km/h) széllökés, intenzív csapadék (~15-20 mm), illetve jégeső (< 1-2 cm) kísérheti. Délután akár intenzívebb, egymást követő zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez a viharos széllökések mellett már nagyobb méretű (ált. 1-3 cm) jégeső, valamint felhőszakadás (ált. 30-50 mm) társulhat.

Kiemelten a Dunántúli-középhegységben 50 mm-t meghaladó csapadékösszeg is előfordulhat, amely arrafelé villámárvíz kialakulását eredményezheti.

Az esti, késő esti órákban lassan csökken a zivatarhajlam.

 

Szerdán egy hidegfronthoz kapcsolódóan alakulhatnak ki zivatarok nyugatról kelet felé haladva. A nap első felében nyugaton csak kevés helyen, a déli óráktól nagyobb számban az ország keleti felén és a déli megyékben fordulhatnak elő zivatarok, amelyeket viharos (~60-80 km/h) széllökések, jégeső (< 2 cm) és átmeneti intenzív csapadék (~10-25 mm), az északkeleti megyékben lokálisan akár felhőszakadás (> 25 mm) is kísérhet. Estétől, késő estétől fokozatosan megszűnnek a zivatarok.

Középhőmérséklet

Kedden az ország északnyugati harmadát kivéve 25 fok felett, az Alföldön 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet. Szerdán egy hidegfront hatására mérséklődik a meleg, már csak az Alföldön alakul 25, a Tiszántúlon helyenként 27 fok felett a napi középhőmérséklet. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában