Programsorozat

1 órája

Pályaválasztási nyitány Sopronban - Nyolc iskola mutatkozott be - fotók

Pénteken délelőtt a GYIK rendezvényházban vette kezdetét a Soproni Szakképzési Centrum hagyományos pályaválasztási eseménysorozata. Idén ismét pályaválasztási szakmabörzét rendeztek az általános iskolák végzős osztályai és szüleik számára, ahol a térség szakképző intézményei és oktatott szakmái kiállítás keretében mutatkoztak be.

Varga Henrietta

A négy év kihagyás után újra megrendezett szakmabörze óriási érdeklődés mellett zajlott, hiszen Sopronból és a környékbeli településekről közel ezer diák érkezett, hogy megismerkedjen a szakképzési centrum iskoláival és képzési kínálatukkal. A pályaválasztási kiállítás kiváló lehetőséget adott a diákoknak és szüleiknek arra, hogy ne csak az intézményekkel és képzéseikkel ismerkedjenek meg, hanem a 2025/2026-os tanév beiskolázási folyamatáról is tájékoztatást kapjanak. A szakképző iskolák mellett idén a Soproni Egyetem is bemutatkozott, együttműködési lehetőséget kínálva a technikusképzés területén.

pályaválasztási
Pályaválasztási szakmai börzét tartottak Sopronban, ahol akár a kozmetikus szakma szépségeibe is bepillanthattak az érdeklődők Fotó: Máthé Daniella

Pályaválasztási nyitány

Kuntár Csaba, a Soproni Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, hogy a rendezvényen a centrum nyolc intézménye vett részt, köztük négy soproni, egy fertődi, egy kapuvári és két csornai iskola. - Külön öröm, hogy az egyetem is csatlakozott, hiszen az intézményeink közötti együttműködés rendkívül szoros – nyilatkozta.  

Fontosnak tartjuk, hogy a nyolcadikosok és szüleik a szükséges információk birtokában dönthessenek a pályaválasztásról, ezen a rendezvényen pedig az érdeklődők közelebbről ismerhetik meg az iskolákat és azok képzéseit – tette hozzá. - A pályaválasztási rendezvénysorozat november 13-án a Szakmák délelőttje programmal folytatódik, amelyen a diákok már a választott intézményben, annak képzési környezetét is felfedezhetik. A két nagy esemény együtt biztosan könnyebbé teszi a tanulók számára a megfelelő döntés meghozatalát

 – zárta gondolatait a főigazgató.

A fertőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskola nyolcadikos tanulói is részt vettek az eseményen. Osztályfőnökük, Horváthné Pintér Mária örömét fejezte ki, hogy idén egy ilyen nagyszabású rendezvénnyel indult a pályaválasztási időszak, bár véleménye szerint nagyon zsúfolt volt a terem. 

Nagyszerű lehetőség a gyerekeknek, hogy egy helyen ismerhetik meg a különböző iskolák kínálatát, beszélgethetnek a jelenlegi tanulókkal, és első kézből hallhatják személyes tapasztalataikat. A tanároktól az elvárásokról kaphatnak tájékoztatást, ami egészen biztos megkönnyítheti a későbbi döntésüket 

– fogalmazott az osztályfőnök. - Bízom benne, hogy jövőre is megrendezik egy lényegesen nagyobb helyen.

Idén a Soproni Egyetem is csatlakozott a bemutatkozó intézményekhez. Dr. Heil-Lacsnyi Babett, az egyetem kommunikációs munkatársa elmondta, hogy azért tartották fontosnak a részvételt, hogy a város és a megye diáksága lássa: az egyetem képzési palettája rendkívül sokszínű, és a szakképzés után közvetlen lehetőség nyílik a felsőoktatásba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában