Édes otthon

Nem vagyok túl nagy édességpárti, de ha van valami, aminek nem tudok ellenállni, az az édesanyám „kekszkolbásza” és kókusztekercse. Van – sajnos – még több is, de azokhoz nem kell háztartási keksz, míg e kettőnél elengedhetetlen. Az előbbihez késsel összevagdosva, az utóbbihoz darálva. Erre tessék, megszűnik a Győri Otthon keksz, amelynek már a neve is hazahúzott a szülői házba. 

Még csak öt éve élek Győrben, de pontosan tudom, mit jelentett a városnak a Győri Keksz, és hogy mit jelent még ma is, annak ellenére, hogy sajnos a város és a márkanév már elvált egymástól. Meg tudom érteni. Nekem mint somogyi kisfiúnak Győr neve egyet jelentett a finomsággal, legyen az a Negro cukorka, a Sport szelet – amelyből sajnos a gyerekkoromat idéző alufóliás kis tégla is megszűnt –, a kókuszos Győri Édes keksz, a vaníliás karika, vagy az ára miatt sokszor csak áhított Pilóta. És persze a háztartási keksz, amit dédnagy­anyámmal együtt reggelizgettünk a pótkávé vagy a kakaó mellé. Akkor tudatosult bennem, hogy Győr tulajdonképpen egy város – persze földrajzból azért tanultam –, amikor hetedikben először jártam itt osztálykiránduláson, és ellátogattunk a kekszgyárba is. 

Így aztán nem született győriként is sajnálom, hogy nem gyártják tovább, de hogy azért valami jót is mondjak, háztartási keksz készül Heves vármegyében is, a Detki ráadásul már eleve darált változatban is forgalmazza. Szóval édesanyám és sok más háziasszony szerencsére tovább formázhatja odahaza a kókusztekercset és a keksz­szalámit, a pudingos keksztortát, a kókuszgolyót és társaikat. 

Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy az Otthon megszűnésével megint csak oda egy darab gyermekkor, egy darabka otthon.