Drágább gyümölcs

2022.08.22. 07:03

Kifogyunk lassan a hazai dinnyéből Győr-Moson-Sopronban

A szokottnál hamarabb ér véget a dinnyeszezon. Az extrém meleg és a kevés csapadék nagyban befolyásolta az érés ütemét és a terméshozamokat is. Több helyen már a napokban elfogyhat a hazai görögdinnye. Ez rossz hír, mivel a legtöbb vásárló a hazai termést keresi.

Dániel Viktória

A győrladaméri Szigetközi Szabó Kertészetnél augusztus végéig még lesz dinnye, de sokkal hamarabb beérik a termés, mint általában. Fotó: Cs. B.

Az idei termés nagyon jó volt, a sok napsütésnek köszönhetően méz­édes a nyár ikonikus gyümölcse. 

Már csak import lesz 

– Két héttel ezelőttig bőven volt gyümölcs, de azóta egyre nehezebb beszerezni – mondta Török Árpád, a győri Delikát Pont árubeszerzője. – A környéken már alig van pár hely, ahonnét tudunk vásárolni. A mostani dinnyéinket Baranya megyéből hoztuk. A minőség még mindig kiváló, de a héten kifogyhatunk a hazaiból. Ezt követően inkább már csak importáru lesz. Az idei eladás majdnem a felére csökkent, feltehetően a jelentős áremelkedés miatt. Az importdinnye azonban várhatóan drágább lesz, körülbelül másfélszerese a mostaninak. A tervek szerint lesz a kínálatunkban import is, de már nem olyan sok, mint a hazai. 

Tavasszal kezdődött a melegebb idő 

A kereskedők hamarosan kifogynak a dinnyéből, a győrladaméri Szigetközi Szabó Kertészet augusztus végéig még ki tudja szolgálni a vásárlókat saját termesztésű dinnyéjükkel. 

– Már tavasztól magasabb volt a hőmérséklet a szokottnál, a meleg pedig egész nyáron kitartott – mondta el Szabó Péter és Szabó Balázs, a kertészet vezetői. – Emiatt felgyorsult a termés beérése. A mennyiség valamivel alacsonyabb, mivel már a tavalyi őszi-téli időszak is csapadékszegény volt, így nincsenek víztartalékok a földben. Mindig szoktunk öntözni, de arra nem vagyunk felkészülve technológiailag, hogy egyáltalán nem esik eső. 

A Szabó testvérek azt is el­mondták, hogy tíz éve folyamatosan csökken a hazai termelők száma, és így a megtermelt mennyiség is. A szakmaelhagyás egyik fő oka a rendkívül alacsony felvásárlási ár. 

– Az olasz és görög termelők az országok klímájának köszönhetően sokkal hamarabb kezdhetik a szezont szabadföldön. Az első termésüket még a hazai érés előtt el tudják adni magasabb áron, így nyár közepére olcsóbb technológiával tudnak egy második adag dinnyét értékesíteni. Ez a második hullám pedig szinte egybeesik a hazai főidénnyel. Ezzel szemben a magyar termelőknek az első palántákat fólia­sátorban kell nevelniük, ami jelentős pluszköltséggel jár. 

Minden drágább 

A hazai nagykereskedők rendkívül alacsony felvásárlási árai szintén sok kisebb termelő végét jelentették. 

– Ha augusztus közepétől lenne akció, az a magyar kertészeteknek is jobb lenne. Addigra mindenki kitermelné az előállítási költségeit, valamint annyi saját profitot, hogy meg tudjon belőle élni. De tavaly júliusban ötven-hatvan forintért vásárolták fel a nagyáruházak a dinnyét, amiből még az önköltséget sem lehet fedezni. Idén valamivel jobb volt a helyzet, viszont a magyar dinnyetermesztés jövője még így is kétséges. Rendkívül megemelkedtek a költségek, a műanyag fólia a kétszeresére drágult, a műtrágyáért pedig háromszor-négyszer többet kell fizetni, a növekvő benzin- és energiaárakról nem is beszélve. A következő évben mi is csökkentjük egy kicsit a termőterületünket és inkább a terméshozam növelésére fókuszálunk – tették hozzá. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában