Ünneplés a vízben

2024.08.22. 13:01

Győzelem - Tizennegyedszer is bajnok lett a megyei horgász szövetség csapata

A győr-moson-sopron vármegyei horgászcsapat a LXI. Tagszövetségi Országos Bajnokságon 14. alkalommal hódította el a bajnoki trófeát. Ezúttal a somogyiakat és a ráckeveieket utasították maguk mögé a dobogón.

Simon Roberta

A győztes csapat.

A LXI. Tagszövetségi Csapat Országos Bajnokság második fordulójának előestéjén egy vihar söpört végig a Maty-éren, a vármegyei horgászok abban bíztak, hogy a felfrissült vízben jobb lesz a halak kapókedve. 

Ismét megszerezték a vármegyei horgászok a bajnoki címet. A vízben ünnepelték meg a győzelmet. Fotó: MOHOSZ

A MOHOSZ tudósítása szerint "nem így történt, és igaz, hogy a szombati 1,6 tonna után vasárnap 1,3 tonnát fogott a 144 fős mezőny, a halak eloszlása nagy szórást mutatott. Egy biztos, a GYMSMESZ – Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének csapata parádés 34 pontot horgászva összesen 90,5 ponttal immár 14. alkalommal hódították el a vándorserleget és a bajnoki címet. 

A második helyen HESOSZ – Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetségének versenycsapata végzett 101,5 ponttal, a harmadik helyen a tavalyi bajnok RDHSZ – Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség csapata végzett."

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában