A tragédiák árnyékában osztotta meg gondolatait életről, halálról mosonmagyaróvári kollégánk

Remegő lábakkal ültem be a volán mögé. A kötelességtudat hajtott: tudtam, hogy a munkám elvégzéséhez elengedhetetlen, hogy jogosítványt szerezzek. S bár az elmúlt bő másfél évtizedben sikerült némi tapasztalatot szereznem, még most sem vagyok a legmagabiztosabb, ha ismeretlen terepen kell helytállnom sofőrként. Férjem rendszeresen úgy bocsát útra, hogy legyek óvatos, figyeljek mindenre! 

Ők jó gépkocsivezető hírében álltak… Sőt, egyikük a kenyerét is ezzel kereste. 

Az utóbbi hetekben több tragédia rázta meg Mosonmagyaróvár környékét. Fiatalon hunytak ki életek. Előttük voltak tervek, álmok, azok megvalósítása. Halálos balesetben törtek azok ketté, hatalmas űrt hagyva maguk mögött. Nem csillapodik szülők, testvérek, barátok lelkének fájdalma. 

Az élet törékenysége és kiszámíthatatlansága gyakran a legváratlanabb pillanatokban mutatja meg magát. A fiatalok elhunyta mindannyiunkat emlékeztet arra, hogy az élet mennyire értékes, és milyen gyorsan megváltozhat minden. Az ilyen tragédiák nem csupán egy személy elvesztését jelentik, hanem egy ígéretes jövő, álmok megszakadását is. 

Az elhunytak személyisége örökké élni fog szeretteik emlékeiben. Vidám természetük, önzetlenségük, segítőkészségük és a környezetükre gyakorolt pozitív hatásuk sokak szívében mély nyomot hagy. Szeretettel emlékeznek vissza a közös pillanatokra, a közös nevetésekre, az együtt töltött időre. Így ismeretlenül is megható volt számomra búcsúztatásuk, legyen az mécsesgyújtással egybekötött megemlékezés, vagy éppen amikor utolsó útjára kísérték egyiküket, motorzúgással.