9 évesen állt be a tűzoltókhoz, most az ifjúság nevelésében végzett munkájáért kapott elismerést

– Egy felnőtt- és egy ifjúsági lánycsapattal vettek részt a megyei versenyen, ahol az eredményhirdetésen átadták a Csáki Károly-emlékplakettet. Számított rá? 
– Nagyon meglepődtem, nem számítottam rá. A díj névadóját volt szerencsém személyesen is ismerni, mert egy tűzoltásvezetői tanfolyamon együtt vettünk részt, majd jó barátságba kerültünk. Csáki Károly, aki a katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársa, egyben a Hédervár Tűzoltó Egyesület parancsnoka volt, tavaly áprilisban hunyt el. Nagyon sokat tett az ifjúság neveléséért, ezért döntöttek úgy, hogy létrehoznak egy díjat, amit minden évben egy járásban az ifjúság nevelésében kimagasló tevékenységet végző személynek adnak. Tavaly a Mosonmagyaróvári járásban adták át, idén pedig én kaptam. 
– Mi van az elismerés mögött? 
– Ez az egész az egyesület tagjainak köszönhető. Az idei járási versenyen 12 csapattal indultunk nyáron, abból öt ifjúságival. A 110 versenyző fele fiatal volt. Hosszú út vezetett idáig. Még csak kilencéves voltam, de szerettem nézni, hogy gyakorolnak a faluban a tűzoltók. Egyszer Tóni bácsi, Kiss Antal, a parancsnok fülön fogott, s azt mondta: „Ha már úgyis itt vagy, állj be a csapatba!” Beálltam, és azóta is – több mint harminc éve – itt vagyok. A következő évben jöttek az osztályomból, és ahogy teltek az évek, felépült egy nagy csapat. A felnőtt-, a szeniorcsapat tagjai­nak a gyerekei is csatlakoznak hozzánk, így generációk dolgoznak együtt az egyesületünkben. A családi mintát követőkön túl érkeznek hozzánk olyanok is, akik a tűzoltó családi napokon, rendezvényeken ismerkednek meg az egyesülettel. 
2012 körül lecsökkent egy kicsit a létszámunk. Segíteni kezdtem Tóni bácsinak a szervezésben, igyekeztem átvenni a feladatokat, hogy minél kevesebb dolga legyen. Elkezdtünk újra felfejlődni, egyre több csapatunk lett. 2015 januárjában Tóni bácsi lemondott és engem javasolt utódjaként. Abban az évben megszerveztük az első versenyünket, de láttam, hogy a környező településeken már beindult a junior kategória. Gondoltam, mi is megpróbáljuk. 2019-ben Nyúllal közösen szerveztünk egy versenyt, ahol a 13 csapatunkból már volt két junior is.

 – Nem csak a versenyek tartják össze a csapatokat. 
– Nem, minden csapatnak van külön kommunikációs csatornája, ahol rendszeresen adok információt a rendezvényekről, megmozdulásokról, ahova mindenki boldogan jön és viseli a tűzoltópólóját, jelezve az együvé tartozást. Ez egy nagyon nagy család, mintegy 100–110 aktív tagunk van. Óriási lendületet adott az egyesületnek, amikor 2018 végén megkaptuk bázisnak ezt az épületet. A régi helyen már nem fértek el a serlegek, mondhatnám viccesen, de valójában ettől kezdve tudtunk folyamatosan bővülni, csapatot építeni. A tűzoltóautónk árának a felét az egyesület gyűjtötte össze, a másik felét az önkormányzat tette hozzá. Az elmúlt években szerencsénk volt a pályázatokkal is. Bővítettük a versenyfelszerelésünket, vásároltunk hőkamerát, rádiókat, a csapat szállításához egy kilencszemélyes kisbuszt. Beszerzünk egy testre szerelhető gázérzékelőt. Sikerült a szertár fűtését korszerűsíteni, bővítettük a szerállást. A pénz mindig csak az eszköz beszerzésére elég, a megvalósítást pedig közösen végezzük. A munka is összehozza a csapatot, de az is kell hozzá, hogy utána összeüljünk és főzzünk egy jó pörköltet. 
– Mi viszi előre még mindig a munkában? Mi a motiváció? 
– Az állandó célkitűzés. Mindig van egy következő cél, amit meg akarunk valósítani. Addig megyünk, amíg az nincs meg. Nem az én ötleteimet valósítjuk meg, hanem a közöset. Most a szertár elé szeretnénk egy kocsiállást építeni, ahova ki tudjuk állítani azt az 1900-as évek elején készült tűzoltószekeret, amit 12 évvel ezelőtt a legénycéh felújított. Most védett helyen van ugyan, de senki sem láthatja. Itt jó helyen lenne. Van már kész látványtervünk, de pénz is kellene az anyagra, mint ahogy a most vásárolt autónk fedett beállójához is. A tervek, a célok megvalósítása mindig ad feladatot, az együtt végzett munka pedig összekovácsolja a csapatot.