Gyengülés

2022.04.14. 12:54

Republikon Intézet: összeomlott a baloldal

A Republikon Intézet legújabb jelentésében a ciklus feléhez érkezve 10 olyan várost, illetve hozzájuk kapcsolódó választókerület vizsgált meg az országgyűlési választások tükrében, ahol ellenzékivé vált az önkormányzat vezetése a legutóbbi helyhatósági választáson.

A Republikon szerint az áprilisi eredményekből az látszik, hogy a 2019-es választásból adódó előnyüket nem sikerült megőrizniük az ellenzéki pártoknak, ami komoly problémát jelenthet számukra a következő önkormányzati választásra nézve – írja az intézet közlése nyomán a Magyar Nemzet. 

A megvizsgált 10 város közül mindössze egyben sikerült megtartania vezető pozícióját az ellenzéknek, a többi település esetében sikeresen tudott fordítani a Fidesz-KDNP 

– emeli ki a jelentés, hozzátéve, az ellenzéki pártok számára az is intő jel lehet, hogy még a legerősebb ellenzéki bázisnak számító városokban is csökkent az előnyük a kormánypártokhoz képest, így nem csak a számukra gyengébb terepnek számító kistelepüléseken esetében feladat a pártok számára a megerősödés, hanem nagyobb városok esetében is.
 

Az elemzésben Baja (Bács-Kiskun 6), Dunaújváros (Fejér 4), Eger (Heves 1), Érd (Pest 1), Jászberény (Jász-Nagykun 2), Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén 1 és 2), Szentendre (Pest 3), Szombathely (Vas 1), Tatabánya (Komárom-Esztergom 1), illetve Vác (Pest 4) 2018-as, 2019-es, valamint 2022-es választási eredményeit hasonlítják össze. Megvizsgálták, hogy mennyiben változott a fenti városokban az ellenzéki pártok támogatottsága az elmúlt négy év során, valamint elemezték azt, hogy a településekhez tartozó országos egyéni választókerületekkel összevetve milyen tendenciákat mutatnak az április 3-i eredmények. 

A teljes elemzés ITT érhető el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában