Huszonkét éves polgármester - Első heteiről kérdeztük az ország 2. legfiatalabb faluvezetőjét

Lezárult az átadás-átvétel, hivatalba lépett Pázmándfalun Guth József, aki 22 évesen lett polgármester, a másik legfiatalabbként az országban. A függetlenként indult ifjú jelöltet a tavasszal 596 megjelent választópolgár 395 vokssal választotta meg a település élére. Mivel az előző vezető, Nagy Imre Gusztáv visszalépett, három jelölt maradt. József kereken 300 szavazattal előzte meg a második helyezettet, Vámosiné Zalka Ágnest, míg Szemes Norbert 91 voksot kapott.

Gyurina Zsolt

Guth József

- Hogy fogadják, amikor bemutatkozik? Kíváncsian, segítő szándékkal, vagy esetleg azt éreztetve: mit akar ez a fiatalember?

- Attól függ. Személye válogatja, de azt kell, hogy mondjam, nyitottak - felelte Guth József. - Már a hivatalba lépésem első napján, fél kilenckor jött az első ügyfél hozzám, de már a választás után is többen kerestek. Időpontot kérnek, és elég változatos ügyekben keresnek segítségért, tanácsért. De megadjuk egymásnak a kölcsönös tiszteletet. Úgy jönnek hozzám, hogy a polgármesterhez jönnek, nem Guth Józsihoz, a szomszédhoz. Azt már látom, hogy a polgármesterség nem nyolc órás feladat, és bizony már rögtön az elején az is megesett, valaki vasárnap este kilenckor keresett fel egy olyan problémával, aminek a megoldása nem kívánt azonnali intézkedést. Szerencsére az emberek többsége tiszteletben tartja a magánéletem.

Guth József
Fotó: Daniel Cseh

Marad a mentőknél

- Korábban az Országos Mentőszolgálatnál dolgozott mentőgépkocsi-vezetőként. Ezt a munkáját megtartja?

- Nagyon szeretem a hivatásom, ezért továbbra is dolgozom a mentőszolgálatnál, részmunkaidőben. Emellett ezen vonalon is igyekszem magam továbbképezni, a tudásomat, szinten tartani, fejleszteni.

- A sokoldalúsága mindig is jellemezte.

- A győri Városi Diák Fórum elnökeként már beleláttam abba, hogy milyen egy szervezet irányítása, abból az időszakból sokat profitáltam. De egy közel 1200 fős, lényegesen nagyobb költségvetésű település irányítása merőben különbözik ettől. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a nem kis feladat ellátásához bizalmat szavazott nekem a falu. Minden erőmmel azon leszek, hogy a választások előtti egyetlen ígéretem betartsam: Minden tőlem telhetőt megteszek!

- Mik az első tapasztalatok, milyen a munka?

- Élvezem, de természetesen fárasztó. Mindig is szívügyem volt a társadalmi szerepvállalás. A papírmunkát kevesen szeretik, de együttműködni a kollégáimmal azért, hogy a falu lakosainak minél jobb legyen, na, ezt a munkát szívesen végzem. Ezúton is köszönöm a kitartó és lelkiismeretes munkájukat, amire a továbbiakban is számítok, és biztosítom őket arról, ők is számíthatnak rám! A panaszok kezelése, a problémamegoldás is az én asztalom lett. Az biztos, hogy türelmet edző pozíció egy település első emberének lenni. Elsimítani a vitákat a helyiek között személyiséget fejlesztő feladat.

Összehozni a közösséget

- Milyen tervei vannak a polgármesteri ciklusára?

- Pázmándfalu élhető, fejlődő település. Szerencsére sok a beköltöző fiatal család. Győr közel, alig tizenhét kilométer, van tehát munkalehetőség. Ezzel együtt mindig van mit fejleszteni, karban tartani. A falu területe nagy, bőven akad tennivaló. A legnagyobb cél egy kultúrház létrehozása. A korábbit rossz állapota miatt le kellett bontani, azóta nincs egy közösségi terünk, ahol összejöhetnének a településen élők. Szeretném, ha a pázmándfaluiak igazi közösséget alkotnának, ehhez pedig kellene egy kultúrház. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez nagy feladat, rengeteg pénz kell hozzá, szóval nem is egyik-napról a másikra valósulhat meg. Hatalmas beruházás, forrást kell hozzá keresni, de bízom benne, előbb-utóbb felépülhet. Sok tervem van, a képviselő testülettel közösen állunk a feladatok előtt. Bízom a falu közösségének erejében, és a társadalmi szerepvállalásban, az új dolgok iránti nyitott szemléletben. Megemlíteném például, hogy egy defibrillátort is szeretnék Pázmándfalunak, sok más mellett.

- Az biztos, hogy a közösségépítésben van gyakorlata. Tagja a faluszépítő egyesületnek, a polgárőrségnek, Pannonhalma Város Tűzoltó Egyesületének vonuló önkéntes tűzoltója. Sok programot szerveztek meg együtt Pázmándfalun, és még az adventi készülődésben is részt vett.

- Most is nagyon sok ötlet van a fejemben. A legfrissebb, hogy készülünk az idősek napjára, a falukarácsonyra.

Név: Guth József

Születési hely: Pázmándfalu

Születési év: 2002

Guth József a győri PÁGISZ-ban szerzett gyengeáramú elektronikai technikusi végzettséget, emelt szintű érettségit. Hobbija az állatvédelem, kutyája és akváriumban halai is vannak. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában