A hét embere Vörös Bernadett, aki ráirányítja a figyelmet a Rábaközre

– Egy termelői vásáron ismerkedtünk meg jó tíz évvel ezelőtt, amit a Kiskertem Kertészet szervezett, már akkor hajtotta a tenni akarás a közösségért? 
– Az egy nyílt nap volt a kertészetünkben 2013-ban, amit egy nyertes pályázat előírásaként tartottunk. A nap sikerén felbuzdulva indítottuk el a termelői és kézművesvásárokat a gazdaságunkban, amik gyorsan népszerűek lettek. Igen, tulajdonképpen ez a piac volt az első közösségi rendezvényünk. Voltak olyan vasárnap délutánjaink, hogy ezer-ezerkétszáz ember fordult meg az udvarunkban. 
– Aztán egyszer csak vége lett. 
– Kinőttük az udvart, harminc-harmincöt árusnak már kicsinek bizonyult, közterületre viszont nem akartuk kiköltöztetni a vásárt. A csúcson hagytuk abba, de egyébként gondolkodunk az újraindításon. Ez azonban még képlékeny gondolat. 
– Lépjünk vissza az időben! Honnan jött a virágok, növények szeretete? 
– Nagyszüleim és szüleim is gazdálkodtak, gyerekkoromban megismertem ezt a munkát, a fáradozást, a természet szeretetét és már általános iskolás korom óta foglalkozom szaporítással. A soproni Lippai kertészeti iskolában tanultam tovább, így rátaláltunk egymásra a későbbi hivatásommal. 
– Kertészmérnök lett és úgy tudom, tanított, amíg a Kiskertem Kertészetet meg nem alapította. 
– Igen, Győrben, a Veres Péter-szakközépiskolában dísznövénytermesztést, gyakorlatot oktattam. Nyolc év után jöttem el, de a tanítás még négy évig része volt az életemnek. Felnőttképzésben, a Start közmunkaprogramban részt vevőknek tartottam órákat Csikvándon és környékén. Azt hallottam korábban, hogy nehéz terep lesz a közmunkásokkal foglalkozni, de egyáltalán nem éreztem így. Sokat tanultam tőlük én magam is. 
– Például? 
– Fantasztikus embereket ismertem meg a tanfolyamokon, akik ugyan nem voltak könnyű helyzetben, nehéz életük volt, de mégis derűsen álltak a dolgokhoz. Egyszerűen éltek, de mindig megoldották a feladatokat. Háztáji növénytermesztés, tartósítás, parkgondozás szerepelt többek között a tananyagban, amikről ők már nagyon sokat tudtak a gyakorlatból. Szuper recepteket cseréltünk, ötleteket kaptam tőlük a növénytermesztéshez, állattartáshoz. Nagyon élveztem. 
– A Kiskertem Kertészet neve az utóbbi években az Irány a Rábaköz! programmal forrt össze. 
– Nyolc éve indítottuk el, éppen a korábbi vásárokon szerzett kapcsolatokra építve. A gazdák, termelők, kézművesek szívesen mutatták be portáikat, aztán csatlakoztak hozzánk gyűjtők, múzeumok, tájházak. Az utolsó, negyedik hétvégén összesen ezer látogatót regisztráltunk. Nagyon színes a kínálat. 
– A múltkor arról beszélgettünk, hogy földrajzilag Csornától nyugatra, délnyugatra koncentrálódik a program és jó lenne nyitni. 
– Igen, folyamatosan próbáljuk bevonni a lehetséges partnereket és vannak eredményeink. Most például szervezzük a kulturális örökség napjait szeptember 21-én és 22-én. Legalább harminc helyszínünk lesz, idén az épített környezetet mutatjuk be. Tájházakat, múzeumokat, templomokat szerte a Rábaközben. 
– Ezt is ön szervezi? 
– Igyekszem. 
– Van még a listán a Rábaközi Sufni. 
– Ez egy internetes piac, amit három éve, a Covid-helyzet idején indítottunk. Rábaközi gazdákhoz lehet rendelést leadni a közösségi oldalon, gyakorlatilag egy kosárközösség. 
– Miért csinálja mindezt? Ennyi ideje marad a növényházak és az egyhektáros biogazdaság mellett? 
– Én most kapás ember vagyok, a természetben élek, dolgozom, ami teljesen kikapcsol. A gondolatok viszont munka közben elindulnak, tervek szövődnek a fejemben és elképzelések. És mivel gyakorlati ember vagyok, azokat muszáj megvalósítani. 
– Vannak segítségei a szervezésben? Azt tudom, hogy a családja mindenben támogatja. 
– A család a legfontosabb támaszom, ez igaz. Vannak olyan emberek, akik segítenek, tanácsokkal látnak el, érdekes módon leginkább a fiatal éveimből. Például egy tanár, egy pap, akikre felnéztem és akikre most is számíthatok. Magát a szervezést próbálom egyedül intézni. Többen többfelé mennénk és ez nem biztos, hogy jó. Szeretek egyenesen haladni. Nem biztos, hogy az út, amin járok, jó, de ha nem jó, akkor egyedül bukom el és nem rántok magammal senkit. 
– Sok a buktató az úton? 
– Akad azért, éppen emiatt gyökeres változásokra lenne szükség az értékesítésben, a termelői piacok, vásárok működésében leginkább. Talán egy bolthálózat létrehozása lehetne hatékony, amihez viszont fentről kellene segítséget kapnunk. Esetleg a házi értékesítés, hiszen az Irány a Rábaköz! is bizonyítja, hogy a fogyasztók szeretik tudni, honnan indul el a termék.