A hét embere - 50 év után búcsúzott pályájától és a gyerekektől a kiváló pedagógus és intézményvezető

– Mindig is óvodáskorú gyerekekkel szeretett volna foglalkozni?

– Középiskolás korom óta pedagóguspályára készültem, de inkább tanítóként vagy tanárként képzeltem el magam. Elsőéves gimnazista voltam, amikor az óvónőhiányra hivatkozva óvónőképzést indítottak a szakközépiskolákban. Ekkor döntöttem úgy, hogy megpróbálom, kipróbálom magam, milyen az óvodáskorúakkal foglalkozni, ami elsőre cseppet sem tűnt könnyűnek. Kihívásként éltem meg a 3–6 éves korosztály nevelését, gondozását. Viszont azt a célt tűztem ki magamnak, hogy a kicsik életét még szebbé tegyem, hiszen ebben az életkori szakaszban van szükségük a legtöbb segítségre.

– Nem erre a pályára készült, mégis közel ötven év után ment csak nyugdíjba. Mi motiválta?

– Úgy gondolom, hogy szorgalommal, szakmai elkötelezettséggel, alapos, innovatív és tudatos felkészüléssel kell lenni az óvodapedagógusi szakma előtt, és mindig erre biztatom a kollégáimat is. A pályám során mindig arra törekedtem, hogy a gyerekekkel szeretetteljes, kedves, elfogadó és megértő legyek. Igyekeztem a szülőkkel is közvetlen, bizalmas kapcsolatot kialakítani. 1975-ben kezdtem a pályafutásomat a gyömörei óvodában, majd gyermekeim megszületése után a Tárogató Óvoda Barack csoportjába kerültem óvodapedagógusként. Az évek alatt folyamatosan képeztem magam, örülök, hogy számos szakmai sikert tudhatok magam mögött, mégis a legbüszkébb a kollégáimra és a gyerekekre vagyok, akikkel az elmúlt közel öt évtizedben együtt dolgozhattam.

– Mi a pedagógiai hitvallása, amit kollégáira, utódjára hagyna?

– Több évtizedes óvodapedagógusi munkám során mindig nyitott voltam az újszerű kezdeményezésekre, kihívásokra. A vezetői munkám során fontosnak tartottam az élethosszig tartó tanulást, mert hiszem azt, hogy a tudás a jelenkor egyik mozgatórugója, kollégáimat is a megújulásra ösztönöztem. Példamutatás, összefogás, csapatban való gondolkodás, valamint hogy a közösségi és egyéni sikerek is megvalósuljanak. Azt vallom, ahogy az óvodapedagógus minta a csoportja élén, ugyanúgy minta az óvodavezető az intézmény élén. Egy vezető hiteles viselkedéssel, kommunikációval, konfliktuskezeléssel, önmaga erősségeinek és fejlesztendő területeinek elismerésével kiemelkedő szerepet tölt be az óvoda élén.

Ugyanakkor elengedhetetlen a gyermekek felé a szeretet, a szabadság, a kreativitás, az elfogadás az odafordulás, igényeik kielégítése. Mindig is a gyermekközpontúságot tartottuk szem előtt, hogy megmaradjon a kicsik személyisége és az életkori sajátosságaiknak megfelelő legyen a fejlődésük. Mert az óvoda nem egy kisiskola és a családokkal együtt vállaljuk a gyermekek nevelését.

– Milyen érzésekkel nyugtázta, hogy egy korszak véget ér az életében a nyugdíjba vonulásával?

– Csaknem 50 év szakmai munka van a hátam mögött, de az élet nem áll meg, csak egy szakasza. Elérkeztem egy új korszak küszöbéhez, de a nyugdíjba vonulás nem visszavonulás valamitől, hanem visszavonulás valamihez. Most éreztem meg igazán, hogy elfáradtam, már pihenésre van szükségem. A Barack csoportban 33 évet dolgoztam, és be kell valljam, megijedtem, mi lesz velem ezután. De meg kellett találni, milyen utak várnak rám a nyugdíjasévek alatt, most végre lesz idő otthon is a kertgondozásra.

– Több generációt nevelt ki a szárnyai alatt. Akkor is nehéz volt a búcsú?

– Mindig fájdalmas elengedni őket, hiszen az évek alatt nagyon a szívünkhöz nőnek. Mégis büszkeséggel tölt el, amikor látjuk, hogy felkészültek és izgatottan vágnak neki egy új életnek – a felnőtté válás első lépcsőfoka felé –, az iskolának. Látjuk, mennyit fejlődtek, okosodtak, ügyesedtek, változtak. Sírós babákból a végére talpraesett fiatalok lettek. És ez a visszajelzések szerint is így van: az iskolákból és a szülőktől is azt kaptuk eddig, hogy megfelelő felkészítést kapnak, mire a padba kerülnek.

– Mikre a legbüszkébb?

– Az óvodára, mert jó hírű és elismert évtizedek óta, nemcsak szűk környezetünkben, hanem az egész városban. Amire talán mégis a legbüszkébb vagyok, hogy a hatásomra elindult a másik kettő mellett még egy tehetségcsoport, valamint hogy a kolléganők mindig mellettem álltak, szerettünk együtt dolgozni. Sok erőt adott vezetőként is a támogatásuk, szeretetük.