Hétvégi tűnődések (2024/06-22.)

Rekkenő hőséggel robbant be a nyár. Ugyanakkor változatlan kegyetlenséggel dúlnak a háborúk, miközben viharok, özönvíz, áradó folyók erejével küzd az ember. Látjuk, a vihar bárhol, bármikor lecsaphat próbára téve erőnket, türelmünket és hitünket egyaránt.

Valami hasonló történhetett Jézus apostolaival is, miután az alkonyati csendben bárkába szálltak, hogy a túlsó partra evezzenek. Váratlanul tört rájuk a villámló fergeteg. A tornyosuló hullámok már-már elborították a bárkát, Jézus azonban mindebből – látszólag - semmit sem vett észre, ugyanis a halászcsónak végében egy vánkoson aludt. Tanítványai rémülten keltegették: „Mester, nem törődöl azzal, hogy elveszünk?” Erre felkelt és parancsolt a szélnek és a háborgó tengernek. A vihar tüstént elnémult, s a víztükör kisimult. Aztán övéihez fordult: „Mit féltek annyira? Még mindig nem hisztek?” Azokat - a nyilvánvaló csoda láttán - nagy félelem fogta el. (Vö.Mk.4/35-40.)

A félelem ismerős érzés lehet valamennyiünk számára. Félelem a jövőtől, a létbizonytalanságtól, magánytól, háborútól, betegségtől... A félelem és a kicsinyhitűség: ez közös bennünk a fenti evangéliumi történet tanítványaival. De ők legalább félelmükben Jézushoz fordultak. Jézus pedig övéi minden kicsinyhitűsége ellenére segített. Nem mondta azt hetyke sértődöttséggel: „ki lehet szállni a csónakból”. Ismét bebizonyította, hogy annak a hajónak, amelyiken ott van ő is, nem kell tartania az elsüllyedéstől.

A fejünk felett tornyosuló komor-sötét felhőket látva tudjuk, vihar készül, háborgó és bizonytalan kimenetelű. Szükségünk van bátorságra, hitre a túléléshez. Villámok szabdalta sötét égbolt alatt hánykolódik sorsunk hajója. Már-már átcsapnak fejünk felett a hullámok. „Talán alszol, Uram?” Parancsolj a bennünk és körülöttünk dúló fergetegnek! Felhőszakadás mosta, jég tépázta reményeinket add vissza! „Kicsiny hitű – szólít meg az Úr – még mindig nem hiszed, hogy az a hajó, ahol én is ott vagyok, soha nem süllyedhet el…”

Viharok dobálhatnak, támadhatnak tarajos hullámok, elveszni nem fogunk, mert velünk van az Úr. A félelmet le kell győzni hittel – egyenként és mindannyiunknak. Cselekedjünk, éljünk azzal a tudattal, hogy Jézus jelen van a mi rozoga csónakunkban is...