1 órája
Újpest–ETO az NB III-ban is
Az NB III, Északnyugati csoportban vasárnap egy csapatunk játszik hazai pályán, hárman idegenben lépnek pályára.
Újpest FC II–ETO Akadémia
Újpest, 11.00. V.: Kovács J. Z.
Nagy Ádám, az ETO Akadémia vezetőedzője: „Presztízsmérkőzés lesz, mint minden Újpest elleni összecsapás. Így is kezeljük. Szeretnénk kijavítani a múlt heti csorbát, amikor hazai pályán csak egy pontot szereztünk.”
FC Sopron–Komárom VSE
Sopron, Városi Stadion, 16.00. V.: Papp.
Bücs Zsolt, a Sopron vezetőedzője: „Komáromban edzőváltás volt a héten, ezért is nehéz mérkőzésre számítok. Egy új edző mindig doppingolja a játékosokat. A Komáromnak erős kerete van, ez alapján az első hatban kellene lennie. Rajtunk nagyot lökött a múlt heti gyirmóti győzelem, szeretnénk vasárnap is győztesen levonulni a pályáról.”
Balatonfüredi FC– Gyirmót FC Győr II
Balatonfüred, 16.00. V.: Horváth P.
Ördög József, a Gyirmót II edzője: „Nem vagyunk irigylésre méltó helyzetben, de ez még elszántabbá tesz bennünket. Az első siker sokat segítene rajtunk minden tekintetben, ennek szellemében lépünk pályára Balatonfüreden. Szeretnénk pontokkal hazatérni a Balaton partjáról.”
MÁV Haladás VSE–Credobus Mosonmagyaróvár
Szombathely, 16.00. V.: Gáspár.
A mosonmagyaróvári csapat nagyszerű eredményt ért el az elmúlt hétvégén, 1–0-ra legyőzte az esélyesebbnek tartott, erős kerettel rendelkező Veszprémet.
Weitner Ádám, a Credobus Mosonmagyaróvár vezetőedzője: „Három sikeresen megvívott mérkőzés után ismét jó csapattal találkozunk. Ugyan rengeteg hiányzónk van, ennek ellenére pozitív hangulatban várjuk az összecsapást.”
A 8. forduló további programja: Budaörs–Érdi VSE, III. kerületi TVE–Bicskei TC, Kelen SC–Dorogi FC, Veszprém–Puskás Akadémia FC 16.00.
A bajnokság állása
1.Bicske 8 7 0 1 17 – 4 21 2. Érd 8 5 1 2 8 – 4 16 3. Veszprém 8 5 1 2 9 – 6 16 4. III. ker. TVE 8 4 2 2 23 – 17 14 5. Újpest II 8 4 1 3 16 – 13 13 6. M.-óvár 8 3 4 1 10 – 5 13 7. Dorog 8 3 3 2 13 – 11 12 8. Puskás A. II 8 3 3 2 11 – 10 12 9. ETO Akadémia 8 3 2 3 17 – 18 11 10. Budaörs 8 3 1 4 15 – 15 10 11. FC Sopron 8 2 3 3 9 – 9 9 12. Balatonfüred 8 2 2 4 5 – 10 8 13. Haladás 8 1 5 2 13 – 14 8 14. Komárom 8 0 5 3 8 – 13 5 15. Kelen SC 8 1 1 6 6 – 18 4 16. Gyirmót II 8 0 2 6 9 – 22 2
Újpest–ETO FC Győr
0–0
Szusza Ferenc Stadion, 7120 néző. V.: dr. Csonka, 79. perctől Káprály.
Újpest: Piscitelli – Nunes, Duarte, Fiola – Bese, Ljujic, Dékei (Karamoko, 59.), Helmich, Tamás (Onovo, 79.) – Horváth (Dénes, 79.), Brodic. Vezetőedző: Boér Gábor.
ETO: Gyurákovics – Bitri, Szépe, Heitor – Vera (Kasa, 90.), Tóth, Ouro, Stefulj – Sahli (Diarra, 90.), Benbouali (Krivokapic, 95.), Gavric. Vezetőedző: Borbély Balázs.
Az FC Sopron a Komáromot fogadja, a Gyirmót II Füredre látogat.
Fotó: n. g.