Atlétika

3 órája

Újabb rekordot döntött a mosonmagyaróvári atléta

A mosonmagyaróvári származású Szabó Nóra vasárnap ismét megdöntötte a női maratoni futás országos rekordját. Az atléta idén még egy versenyen rajthoz áll, mivel szeretne kijutni a jövő évi, tokiói atlétikai világbajnokságra.

Kisalföld.hu

Szabó Nóra szeretne kijutni a tokiói világbajnokságra.

Fotó: MW-archívum

A 36 éves országos csúcstartó 2:27.31 órás eredménnyel ért célba – ezzel saját 2:28.25-ös csúcsát adta át a múltnak – az 50. Berlin Marathonon, ahol sok afrikai futó és Józsa Gábor is segítette a verseny alatt.

A hazai szövetség beszámolója szerint Szabóék kicsit gyorsabban kezdtek a tervezettnél, mivel a rendezők becslése szerint csaknem egymilliós szurkolótábor volt a helyszínen, emiatt kissé elvitte őket hév.

"Harminchét kilométer környékén fáradtam el, addig nagyon jól ment, de ennél sokkal jobbat tudok, én azt érzem. Most azt mondom, kifutottam magam, de tudom, hogy tudnék jobbat futni" – mondta a hazai szövetség honlapján versenyét követően Szabó, aki szerint a még jobb eredményhez tökéletes körülmények kellenek. A viadalt megelőző héten beteg volt, három napot kihagyott, de nem erre fogta, hogy nem futott 2:27-en belül.

Örültem is meg nem is, mert titkon szerettem volna 2:27-en belüli idővel célba érni

– árulta el.

A sportoló a további terveiről is beszélt.

"Nagyon várom a következőt, idén valahol még elindulok maratonin, mert szeretnék kijutni a jövő évi világbajnokságra. Szintidőt biztosan nem fogok futni, de ranglistáról szerintem van esélyem" – hangsúlyozta Szabó. A nőknél 2:23:30 órás szintet határoztak meg a 2025-ös tokiói vb-re, míg a férfiaknál 2:06:30-ast.

A sportoló annyit tett még hozzá: "Szeretném megemlíteni az edzőmet is, sőt, őt helyezném legelőre, mert az, hogy ő van, nagyon jó nekem. A pszichológusom, a mindenesem is, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni Berkovics Imréről. És ő is örül, és ő is tudja, hogy tudok jobbat."

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában