Férfi kézilabda

2024.08.26. 18:35

Hazai főpróbát tart az újonc ETO University

Pénteken 18 órai kezdettel tartja a felkészülés utolsó edzőmérkőzését az ETO University Handball Team. A Magvassy Mihály Sportcsarnokban tartandó találkozón az élvonalba egy évtized után visszajutó győri csapat a NEKA együttesét látja vendégül. A mérkőzésre a belépés díjtalan.

Kisalföld.hu

Balogh Zsolt rutinjával sokat segíthet az újonc ETO University csapatának célja, a biztos bennmaradás elérésében.

Fotó: ETO University HT

A győriek július 15-én kezdték meg a felkészülését a 2024/25-ös szezonra. Ez idő alatt sok minden történt a klub háza táján, a kemény edzések mellett felkészülési találkozót játszott az együttes, de a Magvassy Mihály Sportcsarnok lelátója is megújult.

A múlt hétvégén Balatonfüreden vett részt nemzetközi tornán Kilvinger Bálint vezetőedző együttese. Az első találkozón biztosan győzték le a cseh Dukla Prahát (33–23), majd a döntőben a Balatonfüredtől szoros meccsen 29–26-ra kikaptak, így ezüstérmesek lettek.

A főpróbán az a NEKA lesz a győriek ellenfele, mely tavaly utolsó előtti helyen zárt az NB I-ben, de mivel az NB I/B-ben harmadikként zárt Békés – az aranyérmes ETO mögött a Veszprém U21 végzett a második helyen, de ők nem juthattak fel – nem adott be klublicenc-­kérelmet az NB I-re, így a NEKA megőrizte élvonalbeli tagságát.

A találkozó 18 órakor kezdődik, a kapukat a kezdés előtt egy órával, azaz 17 órától nyitják meg az érdeklődők előtt. Az összecsapás után lehetőség lesz a játékosokkal találkozni, fényképeket készíteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában