2024.09.13. 12:44
Érzelmek országútján a soproni teátrumban
A Soproni Petőfi Színház idei évada elindult, szeptember 12-én megtartották az első sajtótájékoztatóval egybekötött közönségtalálkozót. Az esemény középpontjában Federico Fellini, olasz rendező legendás Országúton című művének színpadi feldolgozása állt.
Az előadást Kiss József, a soproni teátrum igazgatója álmodta színpadra, aki mély érzékenységgel és művészi precizitással dolgozta fel a darabot. Fellini filmje a maga idejében is az emberi kapcsolatok bonyolultságát és az érzelmi útkeresést állította a középpontba. Ezt a darab hűen tükrözi, miközben friss nézőpontokat is beépít a történetbe.
Életem egyik nagy álma volt, hogy színpadra állítsam az Országúton című filmet, amely mindazok mellett, hogy egy csodálatos történet, 1954-ben az első Oscar-díjat is elnyerte. Igaz, hogy ez akkoriban fekete-fehér volt, de mi most behoztuk a színpadra a színeket, hiszen égnek a fények, gyönyörű a díszlet, miközben szól a fantasztikus Nino Rota féle zene. A színpad is megelevenedik a színészeknek, a gyerekeknek és a cirkuszi környezetnek köszönhetően, miközben megmarad a film lírai hangulata és annak szívbemarkoló pillanatai -
- tudtuk meg Kiss Józseftől, a darab rendezőjétől.
A főszerepet, Zampano karakterét Mihályfi Balázs alakítja, aki lenyűgöző energiával és hitelességgel formálja meg a durva, mégis sebezhető férfit.
- A karakter egyszerre erős és törékeny, a magány és a szeretet iránti vágy állandó harcát testesíti meg. Egy nagyon egyszerű emberről szól a darab, aki az ötvenes évek Olaszországában, a háború után próbál megélni. Mogorva, befelé forduló, igyekszik túlélni a rettenetes háború utáni világban. Összetalálkozik egy naiv lánnyal (Gelsomina), aki hűséges, odaadó és alázatos, miközben ő maga kegyetlen és durva. A történet tulajdonképpen a két ember távolságáról, az egymáshoz való közeledés hiányáról szól. A darab végére azonban Zampano rájön az igazságra, arra, hogy mennyire fontos a szeretet és az érzelmek - mondta.
A nézők izgatottan várják az előadást, a közönségtalálkozóra és az azt követő nyílt próbára sokan voltak kíváncsiak.
Török Boglárka édesanyjával érkezett. Elmondta, hogy rendkívül fontosnak tartja, hogy legyen egy olyan program, mint a közönségtalálkozó, hiszen megismerhetik a színészek előadásról alkotott nézőpontját, valamint betekinthetnek egy készülő darab próbafolyamatába.