Egymás megismeréséért

2024.07.05. 09:20

Kultúrpajta épült a helyi közösségnek Écsen

Az écsi Pajta azért jött létre, hogy ismerjék meg egymást a helyiek egy teljesen más, a hétköznapi életből nem ismert oldalukról is.

Gyurina Zsolt

Fehér Réka és a gyönyörűen helyrehozott Pajta.

Fotó: Molcsányi Máté

Közösségi és kiállítótér, rendezvénytér nyílt Écsen, méghozzá egy magánszemély erőfeszítéseinek eredményeként. Fehér Réka családjával Budapesten élt tizenhat évvel ezelőttig, szociális munkás volt, mediátorként is dolgozott, hajléktalanokkal, mélyszegénységben élőkkel. Écsre költöztek, ahol azt látta, a település lakossága nyitott az új kezdeményezésekre. Vállalkozásának neve Máskép és Játékvár, ennek része a most létrehozott közösségi tér, a Pajta. Többfunkciós helyszín, a Fészek Egyesület programjai­nak is helyet ad, így jógának, kézműves-workshopoknak, tréningeknek, táboroknak. 

– A művelődési ház a mélyebb, bensőséges hangulatú programok többségének túl nagy, ezért szerettem volna egy kis „fészket” kialakítani. Még az újdonság erejével hat, de remélem, később is ilyen nagy lesz az érdeklődés. Bízom benne, hogy egyre többen leülnek itt egy kicsit beszélgetni, jól érezni magukat – fogalmazott Fehér Réka. – A célom az volt, hogy ismerjük meg egymást más, a hétköznapi életből nem ismert oldalunkról is. Legyen tere a helyi alkotóknak. Már várom a bátor jelentkezőket, akik szeretnék megmutatni alkotásaikat a következő évben. Most a Nagybácsai Ikonfestő Műhely kiállítása látogatható július 12-ig, ezt megelőzően pedig egy écsi fotós, Tóth Szabolcs tárlata volt látható. 
Fehér Réka tollaslabdaklubot is létrehozott, ami a mai napig működik. Mint mondta, néhány éve egyik megvalósult ötlet hozta a másikat, és Écs színes, vibráló településsé vált, a történetbe pedig jól illeszkedik a most megnyitott Pajta. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában