A hét embere Rajna Martin – A győri karmester a Forbes tehetséglistáján

– Mindig karmester akart lenni? Hogyan került az életébe a zene? 
– Már gyermekkoromban kapcsolatba kerültem a zenével. Nagymamám szerette volna, hogy valaki zongorázzon a családban, ugyanis volt otthon egy pianínó. Szerette volna, ha ki lenne használva a megvásárolt hangszer, így kerültem először a közelébe. A karmesterség gondolata középiskolában fogalmazódott meg bennem. Rájöttem, hogy az a zene érdekel legjobban, amit a szimfonikus zenekarok játszanak. 
– Mi a szerepe egy karmesternek egy szimfonikus zenekarban? Mennyiben más az ő tevékenysége, mint a többi tagé? 
– A karmester legfontosabb szerepe, hogy a közvetítő fel­adatát elvégezze: a művet közvetítse a próbákon a zenekarnak, a hangversenyen pedig a közönségnek, mindezt tudásának, tehetségének és zenei felkészültségének legjavával. 
– Fiatalon mennyire dolgozik könnyen együtt az éppen adódó zenekar idősebb tagjaival? 
– Kezdetben soha nem könnyű fiatal karmesterként, de az ember először megszokja, majd pedig senki sem foglalkozik vele egy bizonyos idő elteltével. A kor nem előny vagy hátrány, állapot. 

– A 2018-ban megkapott Junior Prima díj mekkora löketet adott önnek a karrierjében? Nemrég pedig felkerült a Forbes magazin „30 sikeres magyar 30 alatt” 2024-es listájára. 
– Egyértelműen jólesett, jó érzésekkel gondolok vissza rá, de a díjak öröme általában csak egy hétig tart nálam. Aztán beteszem egy fiókba, és nem nézegetem nap mint nap, nem hordom a mellkasomon, mint a katonaságban. A Forbes-listára nem tudom, hogy ki ajánlott, azt, hogy hogyan kerültem oda, nem tudom megmondani. 
– Magyarország élvonalbeli szimfonikus zenekarainak gyakori vendége. Mekkora helyet foglal el a szívében a Győri Filharmonikus Zenekar? 
– A győri társulat mindig fontos volt és lesz számomra. Az első lehetőséget itt kaptam, az első koncertjeimet is velük adtam. Kezdetben asszisztens karmester voltam Berkes Kálmán mellett. Sokat koncertezem itthon és külföldön is, de mindig hazajárok ide. Mikor más zenekarral lépek fel, egy kicsit feszengek, izgulok, de itt ez már másként van. 
– Hogyan alakulnak a külföldi fellépései? 
– Jövőre Európa-szerte több fellépésem is lesz, az egyik legfontosabb a Tiroli Ünnepi Játékokon történő bemutatkozásom, ahol Bartók A kékszakállú herceg vára és Poulenc Az emberi hang című operáit vezénylem a világhírű Claus Guth rendezésében. Nemrég voltam Ljubljanában, a Szlovén Rádió Szimfonikus Zenekarával és Varga Tamással, a Bécsi Filharmonikus Zenekar szólamvezető csellistájával adtunk közös koncertet. Ezt követően Németországban jártam, Tübingenben koncerteztünk a Philharmonie Südwestfalennel. 
– Mit hozhat a jövő? Vannak tervei? Hogy lehet a fiatalokhoz közelebb hozni a komolyzenét? 
– Általában nem tervezgetek. Nincsenek olyan vágyaim, hogy „ezt vagy azt mindenképp szeretném”. Van egyfajta irány, amit az ember elképzel magának, én is azt az utat szeretném követni. Nemcsak a komolyzenét nehéz közelebb hozni, hanem nagyjából bármit, ami hosszabb időt és több agyi erőfeszítést igényel, mint egy TikTok-videó megnézése. A kultúrához való közeledés elsősorban a családban kezdődik, és ha ott van erre szándék és vágy, az számunkra reményt keltő.