Az ihlet bárhonnan jöhet - Rab Viki zeneszerzőként és színészként is mosolyt csal a gyerekek arcára

Elismerést kapott Rab Viki a győri Vaskakas Bábszínházban

Rab Viki zeneszerzőként és színészként is mosolyt csal a gyerekek arcára

– A zeneszerző egy különleges szakma, amiről keveset hall az em- ber. Önt mi terelte erre a pályára? 
– Már kisgyerekkoromtól érdekeltek a művészetek. Először, ha jól emlékszem, költő akartam lenni, de ez nem tartott sokáig. Majd elkezdtem a színészkedésen gondolkodni. Édesanyám fiatalon maga is amatőr színjátszó volt, így támogatta az elképzelésemet. Így léptem be az Arrabona diákszínjátszók közé, ahol megismerkedtem Kocsis Rozival, aki később munkát ajánlott nekem. Később aztán elvégeztem a diplomás színészképzést is a Színművészeti Egyetemen az itteni munkám mellett. 

– Két és fél évtized minden pályán hosszú idő, de a kreatív szakmákban, ahol a megújulás munkaköri leírás, talán még nagyobb kihívás. Ennyi év után honnét jön az ihlet? 
– A legnagyobb múzsám a határidő. Az ihlet számos helyről érkezhet. Az alapokat mindig a rendezővel egyeztetve határozzunk meg. A Csizmás kandúrnál például az volt az elképzelés, hogy opera stílusú legyen, néhány helyen még a párbeszédeket is megzenésítettük. A dzsungel könyvénél pedig kifejezetten az volt a kérés, hogy indiai hatású zenét szerezzek. Ehhez rengeteg kutatómunkát végeztem, és alaposan belemerültem a tradicionális és a klasszikus indiai zene világába. Ezekből inspirálódtam és írtam meg végül a saját zenéimet. De a legkülönfélébb helyekről érkezhetnek az ötletek, a színészekkel történő beszélgetésekből, egy dal szövegéből vagy épp egy-egy jelenetnek a hangulatából. Legtöbbször csak leülök a zongora mellé a szövegkönyvvel és elképzelem a darabot. 

– Van olyan alkotás, ami különösen közel áll a szívéhez? 
– Nehéz kérdés. Pályám során csak a Vaskakasban közel 90 előadáshoz szereztem zenét, valamint más bábszínházaknak is komponáltam, így nem könnyű egyet választani. Ha mégis kellene egyet mondani, az talán az Óz lenne. Ez volt az első olyan kihívás, amikor egy nagyobb lélegzetű szöveget kellett teljes egészében, majdnem musicalszerűen megzenésítenem. Az érem másik oldala, hogy minden alkotói folyamatban vannak pici megtorpanások. Régen ezektől mindig megijedtem, de mára már megtanultam, hogy ilyenkor kicsit ki kell lépni a helyzetből. Át kell helyezni a fókuszt, valami teljesen más kell csinálni, és később jönni fognak az ötletek. 

– A zeneszerzésnek mint folyamatnak melyik részét szereti a legjobban? 
– A hangszerelést élvezem talán a legjobban. Szeretem a részleteket, ezért már a befejezés pillanatában úgy érzem, hogy lehetne még finomítani az elkészült zenén. De ebben a szakmában sajnos nincs idő arra, hogy a végtelenségig tökéletesítsem. Már jóval a premier előtt kész kell lenni, hogy a színészek tudjanak próbálni. Kivételek, utolsó pillanatos támogatások mindig vannak, de ez csak fokozza az izgalmat. 

– Nemcsak zeneszerzőként, hanem színészként is erősíti a Vaskakas Bábszínház vidám társulatát. Melyik hivatása áll közelebb önhöz? 
– Színészként többet vagyok a színpadon. Vannak olyan évadok, amikor egyik elő- adásunkon se dolgozom zeneszerzőként, máskor viszont egyszerre színészkedem és komponálok is egy darabban. Ez utóbbi komoly kihívás. Ennek ellenére egyiket sem érzem kevésbé fontosnak, mint a másikat. Színészként főleg az intrikus, kicsit ironikus vagy szarkasztikus figurákat szoktam megszemélyesíteni. De azok az igazán emlékezetes szerepek, amikor ennek az ellenkezőjét, például hercegkisasszonyt kell alakítanom. Ilyen volt például A ló nélküli lovag hisztis királykisasszonya vagy egy rendhagyó Hófehérke- szerep. 

– Mivel szokott feltöltődni és kikapcsolódni? 
– Főleg olvasni szoktam, valamint másik nagy szenvedélyem a videójátékok, ezekkel remekül ki tudok kapcsolódni. Nagyon szeretem az elektronikus zenét is. Az utóbbi időben gyakran próbálgatom a virtuális hangszereket. Nagyon izgalmas, hogy akár hajnalban felkelve a számítógép előtt ülve kipróbálhatom azt a zenei ötletet, ami hirtelen eszembe jutott, nem kell hozzá stúdiót bérelnem vagy más zenészeket felkérni. De a valódi élő zenét semmi nem tudja helyettesíteni, erre már számtalanszor rácsodálkoztam a pályám során. Legutóbb pont most, amikor elkezdtük próbálni a 50/25-höz a már korábban írt dalaimat. A bábszínház előadásain mindig felvételről megy a zene. Egészen más élmény így, egy zenekar előadásában hallani őket. 

– Huszonöt év alatt már egy gyönyörű pályát járt be, de ha jól gondolom, nem tervezi még szögre akasztani a gitárt. Milyen tervekkel vág neki az új évnek? 
– Régen volt már saját zenekarom. Most, hogy újra együtt, egy színpadon dolgozom zenészkollégákkal, úgy érzem, jó lenne újra belevágni. A gyerekek nagyon fogékonyak a zenére, és sokan keresik a gyerekeknek játszó zenekarokat. Emellett épp a veszprémi Kabóca Bábszínházzal dolgozom a Piroska és a farkason. A rendező egyfajta „operillát” képzelt el, ami egy nagyon izgalmas, kreatív kihívás számomra és a társulat számára is. És természetesen remélem, hogy továbbra is számítanak rám a Vaskakas társulatában.