2 órája
Kutyaszépségverseny a jótékonyság jegyében Sopronban – Fotók
Sopronban a hétvégén jótékonysági kutyaszépségversenyt tartott a Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület.
A jó időnek köszönhetően rengeteg érdeklődőt vonzott a Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület által, ötödik alkalommal megrendezett jótékonysági szépségverseny.
Az esemény célja, hogy a kutyák szépsége mellett kiemelje a felelős állattartás fontosságát is. A résztvevők valamennyien nagy lelkesedéssel készültek a megmérettetésre, igazán látványos bemutatókat láthatott a közönség a szórakoztató programok és a változatos standok mellett.
Kutyaszépségverseny a jótékonyság jegyében Sopronban
Fotók: Nektek Ugatunk Állatvédő EgyesületAz esemény a kutyabarátok kedvelt találkozóhelye, így az összes tombola is hamar elkelt, amivel a jelenlévők közel négyszázezer forintot gyűjtöttek a védencek javára. A sikerhez nagymértékben hozzájárultak a támogatók felajánlásai, valamint dr. Fodróczy Bettina és dr. Kurucz-Kovács Emma zsűrizése. Az eseményt Szücs-Szabó Máté vezette, aki hatalmas segítséget nyújtott a szervezőknek.