2 órája
Árvízi csúcsok - A véneki kapu megvédte Győrt
Soha nem volt még ilyen magas szeptemberben a Duna vízállása Nagybajcsnál, mint az idei árhullám során. Térségünk lakói is kivették részüket a vízügyes szakemberekkel együtt a hősies védekezésből.
A Mosoni-Duna torkolati műnek is köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj. Mint a vízügy felhívta a figyelmet: a 2002. augusztusi és a 2024. szeptemberi Dunai árhullám során az érkező vízhozamok közel azonosak voltak (9200 – 9300 köbméter másodpercenként), viszont a torkolati műnek köszönhetően a mostani árhullám 130-140 centiméterrel alacsonyabban tetőzött Győr térségében.
Ha nincs a véneki kapu, 662 helyett a tetőzés becsült szintje 790 centiméter körül alakult volna.
Nagybajcsnál a tetőzéshez képest hétfő reggelre már három méterrel csökkent a vízállás. A Lajtán folyamatos az apadás, így a megnyitott szükségtározó leürülését követően - várhatóan a napokban - megszüntethetik a rendkívüli készültségi fokozatot és ezzel egyidejűleg megkezdődhet a helyreállítási feladatok felmérése, tervezése, közölte a vízügy.
Intenzív apadás figyelhető meg a Duna teljes Budapest fölötti szakaszán is. Ezeken a szakaszokon az árhullám levonultával, a vízzel nem érintkezett homokzsákok ürítése és elszállítása is megkezdődhetett már. A szennyeződött, vízzel átitatott homokzsákokat azonban csak a II. fokú készültség megszűnése után lehet elbontani.