EzTörténtKisalföld

2024.04.09. 16:12

10 éve - 4 fideszes képviselő, köztük Borkai nem indult újra az országgyűlési választáson

Kisalföld.hu

10 éve - Nem sírva hagyják el a T. Házat

Négy Győr-Moson-Sopron megyei képviselő is becsukta maga mögött az ajtót a parlamentben. Van, aki egy, van, aki két, s olyan is, aki négy ciklus után távozik a T. Házból. Az ott eltöltött idő arányában is változik, hogy kinek mennyire hiányzik majd az épület, s az ott folyó munka. Egy tény, idén már nem indult, s így nem is nyerhetett Győr-Moson-Sopron megyéből Lanczendorfer Erzsébet, IvanicsFerenc, Szakács Imre és Borkai Zsolt sem. Mindannyian a Fidesz-KDNP frakciójának voltak a tagjai.

 


20 éve -  Öt falu gyűjt a beteg ikreknek

Mészáros Csaba húsvétra hazavárja gyermekeit és párját. Reméli, hogy az ünnepekkor végre együtt lehet a család és bízik abban, hogy hároméves, leukémiás fiainak használ a kemoterápiás kezelés. 
- Csaba fiam megfázott, bújós volt és sápadt. Azt hittem, vérszegény. Vért vettek tőle, de nem gondoltam semmi rosszra. Délután viszont, vinni kellett a győri kórházba a kisfiút és még aznap este tovább mentővel Budapestre a klinikára. Megtudtuk, hogy leukémiás, de azzal biztattak minket, hogy betegsége gyógyítható - elevenítette fel az apa. Andrea,a hároméves fiú édesanyja a kezdetektől a beteg gyermekkel maradt, a férfi ingázott. Abdáról a fővárosba, ahol megvizsgálták: ha szükség lesz rá, az ikertestvére adhat-e csontvelőt Csabának. Úgy tűnt, igen, ám egy hónapja Leventénél is kimutatták a betegséget.

 


25 éve - Az ősi mesterség tovább virágzik

A tavasz beköszöntével ismét kirajzottak az ősi mesterség űzői a megyei útjaira. A prostitúció Győrött és környékén virágzik leginkább. Sopronban, Kapuváron és Csornán szinte ismeretlenek az útszéli lányok. Mosonmagyaróvár térségében jobb a helyzet, mint Győrben, de korántsem olyan üdvözítő, mint a Rábaközben. A rendőrség továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy civilizált viszonyok uralkodjanak az utak mentén, ugyanakkor azt is tudják: az ősi mesterség feszámolása lehetetlen feladat. 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában