Dr. Éger István ötven éve az egészségügyben - Segítséget nyújtani a betegektől az egészségügyi dolgozókig

Dr. Éger István neve nem cseng ismeretlenül a soproni közéletben. Tavaly novemberben volt negyven éve annak, hogy a soproni kórházba érkezett dolgozni, majd Pereszteg és Pinnye község háziorvosa lett, de a központi ügyelet bevezetésével visszatért a városba. Kapcsolata a mentéssel a mai napig töretlen, hiszen jelenleg is kivonuló szolgálatot lát el a soproni mentőállomáson. 

– Miért az orvosi hivatást választotta? 
– Eredetileg vegyésznek készültem, aztán különböző okok az orvosi pálya felé tereltek. Az egyetemi felvétel előtt egy évet dolgoztam a mentőknél főállásban, ami meghatározó élmény volt és egész pályafutásomra rányomta a bélyegét. Pozitívan, hozzáteszem, ma is egy öröm számomra az orvosi hivatás. Közhelyesen hangzik, de az egészségügyi tevékenységem kezdete óta az az alapvetésem, hogy jót tegyek másoknak. Köztudott rólam, hogy sokat dolgoztam az érdekvédelemben és sokáig az orvosi kamara elnöke is voltam, amiben szintén a segítségnyújtás motivált. Szerettem volna olyan rendszerben és szabályok mentén dolgozni, amelyben az orvosi tudásunkat és hivatásunkat a lehető legjobban tudjuk a betegeink javára fordítani. 

– Tudomásom szerint 2004-ben megalapította a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztalt. Mi volt a célja? 
– Amikor a Magyar Orvosi Kamara elnöke lettem, láttam, hogy a különböző politikai tényezők szükségtelenül jelentős és helyenként helytelenül korlátozó befolyással bírnak az egészségügyre. Továbbá a rendszerváltás óta a különböző kormányzati és ellenzéki erők egymásra mutogattak az egészségügy tekintetében, de mindig is meggyőződésem volt, hogy ez egy olyan közügy, aminek pártpolitika-mentesen kellene működnie. Ezen gondolat mentén hívtuk életre a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztalt. Megpróbáltuk egy asztalhoz ültetni valamennyi parlamenti résztvevőt, hogy értelmesen és higgadtan próbáljunk meg ciklusokon átívelő határozatokat hozni. Értékes munkát folytattunk, rengeteg szakértőt hívtunk, akikkel többek között áttekintettük az egész magyar egészségügy helyzetét, a népegészségügyi kérdéseket, és demográfiai összefüggéseket vizsgáltunk. Viszont a kerekasztal sajnos pártpolitikai okokból sosem volt kerek. 

– Hogy látja a mai egészségügyi helyzetet? 
– Évek óta nem vagyok aktív részese az egészségpolitikának. Azt el tudom mondani, hogy amikre idestova húsz esztendővel ezelőtt is felhívtuk a figyelmet, azok ma is aktuálisak. Gondolok itt a munkaerőhiányra, ami a legégetőbb probléma orvosi és szakdolgozói szinten. Hosszú évek óta jelentős részben nyugdíjaskorú orvosok látják el az egészségügyet, melynek hátterében az európai uniós csatlakozás áll. Akkor mintegy tízezer kiváló orvost engedtünk el hazánkból, akiknek a hiányát a mai napig nem tudtuk pótolni. Mindemellett évtizedek óta hiányoljuk a Nemzeti alaptantervből, hogy nincs egy felmenő rendszerű, kötelező egészségtan-oktatás, ami csökkenthetné az egészségügy terhelését. 

– Áldozatokkal teli és fáradhatatlan munkája miatt a soproni városvezetés elismerésben részesítette a Hűségnapon. 
– Nem bővelkedem ilyen jellegű elismerésekben, de az, hogy a legutóbbi Hűségnapon átvehettem a „Humanitás” díjat, életem egyik legnagyobb élménye. Abszolút a meglepetés erejével ért, ami tulajdonképpen a szépsége is. Nem Sopronban születtem, de az életem túlnyomó részét itt töltöttem, és ezért a közösségért dolgozom a mai napig. 

– A jövőre nézve milyen tervei vannak? 
– A pályafutásom során rengeteget dolgoztam, melynek hátrányát a családom szenvedte meg, hiszen sokszor nem voltam mellettük. Ez évig teljes állásban dolgoztam az egészségügyben, de a 69. évemben egy kicsit önző módon úgy döntöttem, hogy csak félállásban látok el szolgálatot a soproni mentőállomáson. Szeretném, ha másra is lenne időm, mondjuk az unokáimra és a családomra.