EzTörténtKisalföld

2023.07.13. 19:48

Erről írtunk 40, 30, 10 éve - Új áruház, ünnepi előadás és díszes társasház Sopronban

Erről írt a Kisalföld 40, 30 és 10 éve július 13-án.

Kisalföld.hu

Forrás: Kisalföld Archív

40 éve - Nem takaros-takarékos Kicsit olyan,mint a diszkont

Nem éppen takaros, de tagadhatatlanul takarékosan épült kereskedelmi egységet nyitott tegnap Sopronban a megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. A mintegy nyolcszáz négyzetméteres — tehát majdhogynem áruháznyi — alapterületű iparcikk áruda a Major közben, az egykori vízmű épületében kapott helyet, amit a vállalat nyolcszázezer forintért hozott rendbe. Ezer forintért négyzetméterenként... A már évek óta üresen álló épületet idén vásárolta meg a városi tanács: öregek napközi otthonát és körzeti orvosi rendelőt szeretnének benne kialakítani, az épületegyüttes másik részében pedig egy nyugdíjasház kap majd helyet. A beruházási összeg azonban egyelőre hiányzik... Hogy az épület, addig se álljon üresen a használaton kívüli, fűtetlen épületek állapota sokkal gyorsabban romlik —, döntöttek úgy, hogy azt a vállalat rendelkezésére bocsátják. Mégpedig, megállapodás szerint, mindenféle bérleti díj nélkül, hogy állapota így tovább nem romlik, úgy számítják, jobban jár a város, mint a bérleti díj beszedésével. Amint az építkezés megkezdődhet a vállalat természetesen azonnal visszaadja az épületet. A tegnap megnyílt iparcikk áruja kicsit olyan, mint a győri diszkont áruház, vagy a Sopronban is ismert Expo. A polcokon látható cikkek nagy részét azonban itt árengedmény nélkül kínálják: most főleg néhány, szocialista importból származó tartós fogyasztási cikket adnak csak kedvezményes áron. Az áruda nyolcmillió forintos árukészlettel nyílt. Ami a választékot illeti: nincs szándékukban idehozni a ritkán kapható vagy már más okból nagyon keresett, „kurrens” cikkeket. A napi cikkek körébe tartozó árukból kívánnak átlagos választékot kialakítani. Az iparcikk áruda régi épületében többek között tűzhelyek, kályhák, fürdőszobafelszerelések, szerszámok várják a vásárlókat, de az udvaron is kerékpárok, kismotorkerékpárok sorakoznak. Az' új' szárny földszintjén az egyik ajtó a háztartási vegyiáruk, a másik a híradástechnikai és háztartási gépek részlegébe vezet, az emelet pedig nagyrészt a szezoncikkeké. Mivel ugyanis az áruda arra nem vállalkozhatott, hogy valóban áruháznyi választékra rendezkedjen be, legalább egyes cikkeknek szeretnék minél teljesebb körét kínálni. A mostani mottó az iskolakezdés, illetve minden, ami ehhez szükséges. Az áruda huszonnégy dolgozója az év végéig mintegy harminc millió forintos forgalmat szeretne.

30 éve - Árnyjáték Színház a Jezsuita-teremben „A rendíthetetlen ólomkatona”

Varázslatos előadásban lehetett részük vasárnap este a Jezsuita-terembe látogatóknak: a Soproni Ünnepi Hetek rendezvénysorozatának keretén belül a biatorbágyi „Prospero” bábegyüttes - Andersen híres meséje alapján „A rendíthetetlen ólomkatona"című darabot adta elő. A Bergendy együttes zenéjére épülő bábjáték cselekménye a klasszikus mese alapján alakult: a kisfiú katonáival játszik és félreállítja a féllábú ólomkatonát, a papírkastélyban pedig megismerhetjük a kis papír táncosnőt. Este, a villanyoltás után megelevenednek a tárgyak, a játékok, s az ólomkatona és a papír táncosnő - az ördög közbelépése ellenére is - egymásra talál. Mielőtt azonban szerelmük beteljesedne, reggel lesz, vége az álmoknak, és kezdődnek a megpróbáltatások. Az ólomkatona rendíthetetlen kitartása - a nehézségek ellenére - legyőz mindent, még az ördögöt is visszatartja. S a tűz - mely mindkettőjükben lángol, az éltető szerelem tüze, legyőzve mindent - az ördögöt, a kályha tüzét, a valóságot - megtestesíti az emberi képzelet lángolását is, mely mesét alkot. A héttagú bábegyüttes sajátos játékával - a változatos bábok, a különböző fények, és az egyéni hangeffektusok alkalmazásával - lenyűgözte a közönséget. Nánási Istvánnétól, az együttes vezetőjétől megtudtuk: 1978-ban Biatorbágyon, a könyvtári foglalkozásokon spontán alakult meg egy gyermekcsoport, amelynek tagjai 1986-ban-immár felnőttként - vették fel a „Prospero" nevet.,Arendíthetetlen ólomkatona" című darabjuk 1987-ben a VIII. Békéscsabai Nemzetközi Felnőtt Bábfesztiválon UNIMA-díjat kapott. Azóta folyamatosan játsszák ezt a mesét, ebben az évben - a soproni előadást megelőzően - Győrben és Pápán mutatták be. Az alapítványi formában működő „Prospero” bábegyüttes az árnyjátékon kívül marionett-, kesztyűs-, és wayangbábokkal is játszik, s a szerepléseken túl magára vállalta az alapfokú bábjátékoktatást is. A vasárnap esti előadásban élesen elkülönült a „valóság” (az élő játék) és a színesen megjelenített „csoda” ábrázolása. Nánási Istvánné így fogalmazta meg az együttes ars poeticáját: „A mi feladatunk a csoda teremtése.”

Forrás: Kisalföld Archív

10 éve - Lakótelepi paradicsom

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, tartja a mondás. Rogács Tiborné a Lackner Kristóf utcában, egy tizenhat lakásos társasház udvarán alkotta meg pompás, virágokkal teli kertjét, amiben szomszédai is örömüket lelik. Rogács Tiborné Erzsike 25 éve foglalkozik kertészkedéssel, ami a legfárasztóbb nap után is pihenést, kikapcsolódást jelent számára. Színes lélekkel gondozza kis „paradicsomát”, amit társasházuk udvarán alakított ki. Férje is sokat segít neki, ő készítette például a virágtartókat. Erzsike kezdetben hobbiként csak az elhanyagolt ágyásokat ültette be,majd egyre nagyobb területet tetthangulatosabbá. A kert hosszú évek örömteli munkája során nyerte el jelenlegi formáját. A szomszédok közül eleinte nemmindenki nézte jó szemmel a kezdeményezést, mára azonban sok dicséretet és támogatást kap.Mindez természetesen kemény munka eredménye, a kerttel kapcsolatban felmerülő költségeket a házaspár állja. Az öntözéshez szükséges vizet például szőlőskertjükben gyűjtik össze és kétnaponta szállítják ötvenliteres karmokban a városba. A magokat is maga vásárolja. A repertoárban a népszerű virágoktól kezdve a különleges futónövényekig színes válogatást található.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában