Játékok ünnepe

2023.07.04. 20:02

Az összefogás erejének köszönhetően kerültek új játékok a szanyi Szent Anna Katolikus Óvoda udvarára

Nemrégiben rendezték meg a szanyi Szent Anna Katolikus Óvoda játékátadó ünnepségét. Az önkormányzat, helyi és környékbeli vállalkozások, valamint különböző civil szervezetek segítségével új udvari játékokat vásárolhatott az intézmény. Két jótékonysági teremfocitorna bevételét is az óvoda számára ajánlották fel.

Vámos Annamária

Új faház áll a szanyi Szent Anna Katolikus Óvoda udvarán.

Kovácsné Varga Tünde intézményvezető megköszönte a szülői munkaközösség és az óvoda dolgozóinak munkáját, illetve a szanyi lakosok önzetlenségét. A felajánlásokból, támogatásokból származó több mint másfél millió forintos beruházás során idén tavasszal az udvart is szépítették, ahol a parkosításhoz a növényeket Szany önkormányzata finanszírozta, valamint lefestették a régebbi játékokat és új hintát is állítottak fel. Az intézmény vezetője kiemelte, hogy az anyagi, tárgyi vagy akár munkával való segítségnyújtás és az összefogás eredménye az is, hogy a régi faház helyén új áll. 
Kovácsné Varga Tünde emléklapot adott át a fő támogatóknak. A délután hátralévő részében lufihajtogatás és arcfestés szórakoztatta a kicsiket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában