Örülnek a pecások

2 órája

Ponty, keszeg, csuka és süllő – mutatjuk milyen gyönyörű halakat telepített a megyei horgász szövetség – Képgaléria

A Sporthorgász Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége koordinálásával, ők, és huszonnégy egyesület kezdte meg a haltelepítést október 24-26. között. Került a vizekbe ponty, keszeg és csuka is.

Ollári Gergely

A telepítések nagy része a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat jogcímű pályázatok segítségével valósult meg. Az így telepítésre fordított összeg a horgászok által megváltott állami jegyekből származó bevételek visszaosztásából származik. Mutatjuk hova került a legtöbb hal, a ponty mellett csukából telepítették a legtöbbet.

Ponty, keszeg, csuka – több helyszínen telepített halakat a napokban a megyei horgász szövetség.
Ponty, keszeg, csuka – több helyszínen telepített halakat a napokban a megyei horgász szövetség.
Fotó: Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége

Ponty, csuka, keszeg, süllő – több helyszínen

A szövetség idén a ponty mellett jelentős mennyiségű ragadozó halat és keszeget is tud telepíteni. Ebből az elmúlt két napban a Szigetközi-ágrendszerbe, a Mosoni-Dunába, a Mosoni-Duna holtágba, a Rábcába és a Marcalba telepítette. Mint honlapunkon írják: minden víz sorra kerül.

A mennyiségek:
– a Szigetközi-ágrendszerbe 2826 kg ponty
– a Mosoni-Duna holtágba 120 kg keszeg került,
– valamint 560 kg csuka az ágrendszerbe.
– mellette 360 kg csukát telepítettek a Mosoni-Dunába és a holtágba
– és 53 kg süllő került a Rábcába.

A Sporthorgász Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége folytatja a haltelepítést a kezelt vizeibe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában