SZínEs egyetemi élet

2 órája

Bográcsok, karestélyek, gólyabál: változatos őszi programok a Széchenyi István Egyetemen

A Gólyahetet követően sem lankad a hallgatói élet a győri Széchenyi István Egyetemen: bográcsok, kvízestek, karestélyek színesítik a hétköznapokat. Az őszi menetrendből kiemelkedik a Gólya- és Öregdiák Bál, amelyre november 15-én kerül sor a Győr Városi Egyetemi Csarnokban.

Széchenyi Egyetem

A Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzata (EHÖK) kiemelt figyelmet fordít a hallgatói élet minőségének fejlesztésére, melynek hangsúlyos része a szabadidő tartalmas eltöltésére szolgáló rendezvények megszervezése. Fontos szempont a közösségépítés is, hiszen ez segíti a fiatalok beilleszkedését.  

„Nemzetközi hallgatóinknak egyre több olyan eseményt szervezünk, ahol megismerkedhetnek másokkal és jól érezhetik magukat. Tavaly különösen örömteli volt, mennyire közel hozta egymáshoz őket az International Food Fest, amelyen a különböző országokból érkezők saját maguk által készített ételekkel mutatták be nemzetük gasztrokultúráját, amit aztán mindenki megkóstolhatott. A nagy sikeren felbuzdulva idén is megrendezzük ezt” – mondta Vályi Nagy Dávid, az EHÖK elnöke, aki a mosonmagyaróvári rendezvényekre is kitért.  

Az International Food Fest közel hozta egymáshoz a hallgatókat. 
Fotó: Adorján András / Forrás: SZE

„Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karunk ugyan harminc kilométerre van Győrtől, de szeretnénk hidat képezni a két város között, és minél több közös rendezvényt szervezni. Amikor csak lehet, hívjuk óvári barátainkat, és mi is részt veszünk a programjaikon. A selmeci hagyományok miatt az óvári gazdászkultúra számos olyan tradicionális elemet tartalmaz, amit a mai napig ápolnak hallgatóink a heti dalárdától a valétálásig. Emblematikus esemény a Parasztolimpia, a Gazdászbajnokság és a hagyományos disznóvágás is, amelyeken a győriek is előszeretettel részt vesznek” – tette hozzá az elnök.  

A mosonmagyaróvári hallgatók egyik legjelentősebb rendezvénye a Gazdászbajnokság. 
Fotó: Németh Richárd Vilmos - Helix Rendezvényszervező Iroda / Forrás: SZE

A Gólyahét után az őszi szemeszter számos programot tartogat a hallgatók számára, amelyek között akadnak évente visszatérő események, mint a Gólya- és Öregdiák Bál, a hallgatókat sportra csábító Mozdulj, campus! sportnapok vagy éppen a hagyományos Stúdiós Maraton, melynek során az évszámnak megfelelően idén 2024 percig szól majd a zene megállás nélkül az online streaming felületen. Emellett természetesen a szokásos bográcsok, kvízestek és karestélyek sem maradnak el.  

A szak- és karestélyek között különleges helyet foglal el a gépészmérnök szakestély, amelyet a selmeci hagyományoknak megfelelően tartanak.
Fotó: Seesink Dániel - Helix Rendezvényszervező Iroda / Forrás: SZE

A Gólya- és Öregdiák Bál az elsős hallgatók beilleszkedésének utolsó jelképes eseménye, ahol a gólyák leteszik „esküjüket”, ezzel szimbolikusan teljes jogú tagjaivá fogadja őket a közösség. A Győr Városi Egyetemi Csarnokban tartott mulatságra idén november 15-én kerül sor, amelyre a jegyárusítás már megkezdődött: az érdeklődők a Hallgatói Információs és Szolgáltató Központ pultjánál (AKIK tér, ÚT-106), valamint online vásárolhatnak belépőket az eseményre. A bál fő fellépője Korda György és Balázs Klári, így a jó hangulat idén is garantált.  

A Gólya- és Öregdiák Bál az ősz legjelentősebb hallgatói eseménye. 
Fotó: Májer Csaba József / Forrás: SZE

Az intézmény Sport- és Rekreációs Központja, valamint az EHÖK részeként működő Sportiroda közös szervezésében a sporté volt a főszerep október elején a Mozdulj, campus! rendezvényen. A programok között szerepelt a labdarúgás mellett a falmászás, a pilates és a backgammon is, az egészre a koronát pedig a több évtizedes múltra visszatekintő püspökerdei futás tette fel.  

Ahogy minden évben, az EHÖK kari részönkormányzatai idén is változatos szórakozást kínálnak a lazább hangvételű programok kedvelőinek.  

 „Amíg a jó idő kitartott, szinte minden héten volt egy bogrács a Bridge Hallgatói és Oktatói Klubban. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a rendezvények nem csak a szervező szakok hallgatóinak szólnak, hiszen a bográcsok bármely egyetemi polgár számára nyitottak. Idén ősszel a gépészmérnök, járműmérnök és mechatronikus szakbizottságok közös bográcsával indult a szezon, amely magas látogatottságot ért el. A Bridge udvarán ilyenkor akár közel ezer fő is megfordul” – hangsúlyozta Vályi Nagy Dávid. 

A Bridge-ben tartott bográcsok rendkívül népszerűek. 
Fotó: Adorján András / Forrás: SZE

Ugyancsak nagyon kedveltek a kvízestek, valamint a vacsorával egybekötött, elegáns szak- és karestélyek is. Emellett természetesen elmaradhatatlanok a Bridge-bulik, amelyek nélkül elképzelhetetlen egy szerda este a Széchenyi István Egyetemen.  

A szerdai bulik elsőszámú hangulatfelelőse a Kollégiumi Stúdió.
Fotó: Adorján András / Forrás: SZE

„Igyekszünk hétről hétre minőségi és emlékezetes bulikat szervezni. Tavalyi kezdeményezésünk volt, hogy a hallgatók megszavazhatták, milyen stílusú zenéket játsszon a Kollégiumi Stúdió, így volt rock-, retro-, illetve technoestünk is. Ezt az idei évben is szeretnénk folytatni. A rezidens DJ-nk mellett természetesen próbálunk fellépőket is hívni, amelyhez a Bridge-et üzemeltető Uniklub Kft. és az egyetem vezetőségének támogatását is élvezzük” – zárta szavait az elnök. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában