Négyezren vigyázzák a rendet

3 órája

Vármegyei polgárőrnap - Nélkülük ma már nincs közbiztonság

Vármegyei polgárőrnapot tartottak szombaton Páliban. A vármegyei polgárőrnapon kiemelték, hogy a rendőrséggel együttműködve, önzetlenül, idejüket, energiájukat nem kímélve teszik a dolgukat a polgárőrök.

Cs. Kovács Attila

Száz egyesületben közel négyezer polgárőr vigyázza a rendet vármegyénkben, derült ki szombaton Páliban, ahol a vármegyei polgárőrnapot rendezték meg. "Nélkülük ma már nincs közbiztonság"- hangzott el a Vármegyei Polgárőrnapon. Funk József, a vármegyei szövetség elnöke arról is beszélt a találkozón, hogy az elmúlt időszakban nagyon komoly feladatokat oldottak meg a polgárőrök. 

Vármegyei polgárőrnap
Funk József elnök a vármegyei polgárőrnapon mondott beszédet. Fotó: Cs. K. A.

Vármegyei polgárőrnap Páliban

"Váratlan helyzetekben álltak helyt a bajtársak. A legutóbbi hetekből említhetem a dunai árvizet, ahova az első hívó szóra vonultak, nem kímélve időt, energiát, erőt"- mondta Funk József. 

- Raktátok a homokzsákot, vagy éppen figyelő szolgálatot láttatok el a gátakon. Azért voltunk ott, hogy mentsük az értékeket, amik a gátakon túl vannak - szólt bajtársaihoz Funk József. - Ugyanakkor saját településeiteken is szolgálatba álltatok, hiszen alapvető feladatunk a közbiztonság erősítése. A polgárőrök jelenléte visszatartó erő és mi elsősorban a megelőzés érdekében tesszük a dolgunkat. Nagyon jó együttműködést, partnerségi viszonyt alakítottunk ki a rendőrséggel, a vármegyei és a városi kapitányságokkal. Erről azok a kollégák tudnak számot adni, akik napi kapcsolatban vannak egymással a járőrszolgálatok során. Ma már elmondhatjuk - és ezt a rendőrségi vezetők is megerősítik -, hogy ma már a közbiztonság polgárőrség nélkül nem létezik. Legyetek rá büszkék, hogy ennek a csapatnak a tagjai vagytok. Én nagyon büszke vagyok rá, hogy veletek együtt szolgálhatok és köszönöm a munkátokat. Köszönöm a családtagjaitoknak is az áldozatot, amit annak érdekében hoznak, hogy ti a szabadidőtökben a közösségért dolgozhassatok. 

Poór Gyula, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke, a Somogy vármegyei szövetség elnöke dr. Túrós András országos elnök köszönetét tolmácsolta és úgy fogalmazott, hogy nagyon nehéz, de sikeres évet zárnak 2024-ben.

- Magyarországon a polgárőrök elismertsége nagy - mondta. - Ez a szolgálatot teljesítő, minden nap jelenlévő polgárőröknek köszönhető. Ők mutatnak példát, építenek közösséget és mellékes, hogy nagyvárosban vagy kis faluban, hiszen egyszerre dobog a szívünk. Én is köszönöm a gyerekeknek, a feleségeknek, vagy a férjeknek, akik elviselik, hogy önzetlenül akarunk tenni a közért. Hogy éjszaka nem vagyunk otthon, hogy napokra elmegyünk a gátra, vagy a határra. Ez részükről tényleg komoly áldozat - jegyezte meg Poór Gyula. 

A vármegyei polgárőri Páliban találkoztak.

Varga Péter dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány a köszönettel kezdte beszédét Páliban.

- Köszönet a szürke hétköznapokért, amikor a polgárőrök szolgálatot teljesítenek, amivel a közbiztonságot erősítik és a rendőrség munkáját támogatják. Hogy az együttműködésünk milyen, az függ a vezetőségtől, de sokkal többet jelent, hogy a településeken a körzeti megbízott kollégák a helyi polgárőrökkel milyen kapcsolatban vannak. Vármegyénkben ez a kapcsolat, az együttműködés kiváló. Példaértékű, hogy közel száz egyesületben közel négyezer polgárőr tevékenykedik - hangsúlyozta a főkapitány.

A vármegyei polgárőrnapon elismeréseket, kitüntetéseket is átadtak. 

Kiváló polgárőr emlékplakettet kapott például a vármegye egyik legidősebb polgárőre, a 75 éves Szabó Gábor Antal Tétről. 

Gábor bácsi huszonöt éve lépett be a téti egyesületbe, miután a település környéki hétvégi házakban elszaporodtak a betörések.

 Kezdetben gyalog, kerékpárral, később Trabanttal járőröztünk és sikerült visszaszorítani a bűnözést. Azóta aktívan dolgozunk és ügyelünk a rendre

- mondta Gábor bácsi, aki manapság is rendszeresen vállal szolgálatot. 

És, hogy mi tartja a polgárőrök között negyedszázada? "Nagyon jó a társaság, barátok vagyunk. Nem csak szolgálatban, de szabadidőnkben is találkozunk. Megbecsüljük és szeretjük egymást"- fogalmazta meg a "polgárőrérzést" Gábor bácsi.

Szabó Gábor Antal, a vármegye egyik legidősebb polgárőre.
Fotó: Cs. K. A.

Elismeréseket is átadtak a kiváló munkájukkal a közösséget szolgáló polgárőröknek.

  • Kiváló polgárőr emlékplakett kitüntetésben részesült Becseiné Petö Veronika (Gyarmati Polgárőr Egyesület), Császár József (Gyarmati Polgárőr Egyesület), Hancz Péter Gézáné (Kóny), Horváth József (Lövő), Kolerics Péter (Lövő), Kiss Sándor (Bodonhely), Prekop Tibor (Bodonhely), Merkó Géza (Tét), Szabó Gábor Antal (Tét), Nagy Géza (Vámosszabadi), Nochtáné Szabó Annamária (Győrasszonyfa), Sáriné Kocsis Marianna (Écs), Szabó Csaba (Felsődunai Vízi Polgárőr Egyesület), 
  • Ifjú Polgárőr emlékplakett elismerésben részesült Nochta Mónika (Győrasszonyfa), Nochta István (Győrasszonyfa), Turner Bendegúz (Egyed), 
  • Polgárőr érdemkereszt bronz fokozata kitüntetésben részesült Molnár Ferenc (Vámosszabadi), Vigh Tibor (Gönyű).
  • Polgárőr érdemkereszt arany fokozata kitüntetésben részesült Kránicz Ferenc (Tét). A polgárőrséggel való eredményes együttműködéséért emlékplakett
  • elismerésben részesült Csigó Sándor címzetes rendőr főtörzszászlós, a Soproni Rendőrkapitányság Lövő, Újkér, Nemeskér körzeti megbízottja. Kajtár Jenő rendőr főtörzszászlós, a Csornai Rendőrkapitányság Szil, Páli körzeti megbízottja.
  • A polgárőr mozgalom területén végzett színvonalas, tartalmi, irányító és kiváló vezető munkájáért elismerésben részesült Csányi Gáborné (Kóny), Csányi Gábor (Kóny). 
  • A Kutyás Tagozat területén végzett kiváló munkáért elismerést kapott, mint apró polgárőr Dóra Lajos, Kelemeny Kincső, Kelemeny Nóra, Kénya Kata. 
  • Elismerésben részesült Dóra Róbert kutyás polgárőrré avatása alkalmából. 
  • Elismerést kapott felnőtt polgárőrként Borsó Bettina, Kocsis József, Csiba Lászlóné, Teke Sándor, Szvitek Norbert.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában