Nekem a Balaton

Az elmúlt időszakot újra a „magyar tenger”-nél tölthettem, és ahogy üldögéltem a parton, rájöttem, hogy a Balaton nekem sokkal többet jelent egy egyszerű vízfelületnél és több, mint egy nyaralóhely. Gyermekként szinte minden nyáron itt töltöttem a vakációimat, a táborok és a családommal töltött nyaralások emléke végtelen. Élénken emlékszem az első úszásra, a lángos ízére, a parton tricikliből kínáló kukoricaárusra, a jóízű fagylaltokra vagy a naplementében ringatózó vitorlások látványára. A Balaton azonban nem csak nosztalgia. Ez a hely szimbolizálja számomra a közös élményeket, a hatalmas beszélgetéseket és a tollaslabdacsatákat is. 

Az elmúlt évtizedekben itt is sok minden változott, de a Balaton-parti települések és a tó – bár fejlődik és változik – megmaradt annak, aminek mindig is ismertük: a nyugalom, a kikapcsolódás és a feltöltődés forrásának. A Balaton egyfajta menedék a mindennapok rohanása elől, ahol megáll az idő, és ahol újra felfedezhetjük a természet, a család és a barátok fontosságát. Amikor megérkezem, amikor meglátom a nagy tavat, a szívem hatalmasat dobban. Valami mély, belső érzés tör elő, ami emlékeztet arra, hogy itt is otthon vagyok, találkozhatok önmagammal és azzal a helyszínnel, amely az életem része lett. Lassan vége a nyárnak, ugyanakkor a Balatonra az őszi és téli hónapokban is érdemes ellátogatni. Akkor, amikor a tó a csendesebb arcát mutatja. Ilyenkor a séták a parton, a ködbe burkolózó táj és a csendes hullámok hangja különleges nyugalmat árasztanak. A Balaton ilyenkor nem a pezsgő életé, hanem a mélyebb, belső békéé. Ezért számomra a Balaton nemcsak egy hely a térképen, hanem az a hely, amely mindig visszahív. Hiszen itt találkozhatunk önmagunkkal, a múltunkkal és a jövőnkkel.