Álláspont

2024.08.02. 09:23

Csodák uszodája – Kollégánk gondolatai az idei olimpiáról

Papp Győző

Fotó: Shutterstock

Párizs, olimpia, úszás.

Kezdjük a győri Szabó Szebasztiánnal, aki előbb a 4×100 méteres férfi gyorsúszóváltó tagjaként a döntőben a nyolcadik helyet szerezte meg, aztán következett az 50 méter gyors, ami nagy csalódást hozott. Összesítésben a huszonnegyedik helyen végzett, és nem jutott a középdöntőbe – sem. A miértre még nem tudja a válaszokat. 

Szerda estig Milák Kristófon volt az ország szeme, a különc olimpiai bajnoki címvédőtől várták sokan az első magyar aranyérmet. A francia csodaúszó azonban a hajrában megelőzte őt, így Miláknak és a szurkolóknak meg kellett elégedniük az ezüstéremmel. 

A különböző internetes portálokon ezután néha indulatoktól is túlfűtött kommentek, posztok jelentek meg. 

Nekem Nagy Sándor sportpszichológus mértéktartása tetszett a legjobban: „Ez a teljesítmény és eredmény fantasztikus, és ugyanúgy csúcsteljesítmény, mintha első lett volna! Meg kell tanulni – különösen a magyar szurkolóknak és médiának – megbecsülni és tisztelni egy olimpiai ezüstöt is, és örülni neki!” Talán így lesz, Milák pedig 100 „pillén” még fényezheti azt a medált. 

Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a győztes és eddig háromszoros aranyérmes Léon Marchand-nak meggyűlt a baja a doppingellenőrökkel, akik hiába keresték hétfő hajnalban az olimpiai faluban, a franciák ásza nem volt ott és nem tudott mintát adni. Ám a hírek szerint nem a gall úszó hibázott. 

Miláknál is jobban sajnáltam Németh Nándort. Az úszók királyszámának nevezett 100 méteres gyorsúszásban remekül versenyzett, de egy századdal lemaradt a dobogóról, kettővel pedig az ezüstéremről. „Csak” a negyedik helyen ért célba. Kós Hubert tegnap esti úszását ebben az írásban nem tudtam megvárni. Csak remélni tudom, hogy általa az első párizsi magyar aranyérmest ünnepelhetjük. 

Meg kell tanulni megbecsülni és tisztelni egy olimpiai ezüstöt is.

Lapzártánk után megszületett az első arany, Kós Hubertnek köszönhetően.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában