80 év

2024.07.28. 08:00

Krónikát készítettek a helyi történetekből Lövőn

A napokban mutatták be a Lövő újkori történetét összefoglaló kötetet, amely „Fejezetek Lövő történetéből – Első kötet” címmel jelent meg. A könyvbemutató mellett az elő- adás során felidézték a lövői késgyár történetét is, amely pontosan 100 évvel ezelőtt kezdte meg működését.

Papp Fanni

Ünnepélyes keretek között mutatták be a kötetet. Felvételünkön Barcza Attila országgyűlési képviselő és Hollósi Gábor polgármester.

Fotó: Griechisch Tamás

A Szülőfalunk Lövő Támogatásáért Alapítványnak köszön­hetően elkészült Lövő újabb kori történetének első kötete, amely az elmúlt 80 év történéseit foglalja össze különböző szemszögekből, s a lövői születésű Mohl Adolf történész könyvének folytatása. 

A szerzemény ötletgazdája, dr. Unger András főiskolai tanár volt, a könyvön összesen több mint 20 szerző dolgozott és több segítő is közreműködött. A közös munka eredményeként összesen két kötetre való kézirat készült. 

A szerzők az elsőben a közigazgatás és a köztörténet, il­letve az egyházközség történetét foglalták össze, kiegészítve mintegy 80 képpel és 30 dokumentummal. A tervben lévő második kötet a parasztság történetével indul, majd más gazdasági szektorok jönnek, amiket az egészségügy, az oktatás, végül a kultúra követ. 

A napokban tartott könyvbemutató egyben közösségi esemény is volt, ahol a lövői késgyár százéves alapításáról is megemlékeztek. Az ünnepségen tiszteletét tette Barcza Attila országgyűlési képviselő is. Balics János, a település volt polgármestere, a késgyár egykori vezetője tartott előadást. Mint ahogy az előadó mondta, száz évet nehéz összefoglalni, így örömét fejezte ki, hogy a késgyár is helyet kap majd a „Fejezetek Lövő történetéből” második kötetében, ami várhatóan jövőre jelenik meg. 

Végül Lövő polgármestere, Hollósi Gábor Lövőért emlékplakettel tüntette ki Balázsné Varga Terézt és dr. Székely-­Gayer Évát, majd posztumusz díjjal jutalmazta Galavics Géza és Németh Kálmán munkásságát. Az új könyv tördelése Bausz Sándornak köszönhető. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában