Amíg sikerélményt ad a versenyzés, folytatja az edzést az újrónafői 76 éves Kiss László

– 76 éves, de letagadhatja a korát! Mi kellett ehhez, a jó gének mellett?
– Igen, 76 éves lettem májusban. Jó gének? Hát nem is tudom. Erre nem gondoltam, hogy az átlagnál jobbak a génjeim, de lehetséges. Amennyire tudok, próbálok egészségesen táplálkozni, hogy fedezzem a testem szükségleteit. A vitaminokat rendszeresen fogyasztom elég nagy dózisokban. Ezen kívül időszakos böjtöt tartok minden héten egyszer, ami abból áll, hogy péntek estétől vasárnap reggelig csak vizet, vitaminokat és kávét fogyasztok cukor nélkül. 24 éve nem eszek kenyeret. 

– Mióta van jelen az életében a sport?
– Attól, hogy nem sportoltam, a sport szeretete bizonyos szinten mindig is jelen volt az életemben, mert a mozgást és a kihívásokat nagyon szerettem, akkor is ha, soha nem jártam korábban konditerembe. Nyugdíjazásom előtt néhány évvel nagyon fájt a hátam. Az orvosok csontritkulást állapítottak meg. Sok gyógyszert kénytelen voltam éveken át szedni, sőt egész életem végéig kellett volna szednem. A fájdalom sajnos nem múlt el. Azt írták a beteglapra, hogy soha ne emeljek fel 15 kilónál többet, mert vagy a gerincem, vagy pedig a csípőízületem fog eltörni egy rossz mozdulattól. Akkortájt olvastam, hogy a csontritkulást észszerű súlyzós edzéssel vissza lehet fordítani. Akkor határoztam el, hogy beiratkozok a Botond Fitnessbe és lesz ami lesz. Ez 2013 novemberében volt.

– Úgy tudom, hogy nyugdíjba vonulása után kapcsolt rá az edzésekre, majd a versenyzésre. Mi adta ehhez a motivációt?
– Persze ez pontosan így is volt, mert akkor már évek óta nyugdíjas voltam, amikor legelső alkalommal elkezdtem hetente háromszor kör edzéseket végezni a fentemlített konditeremben, de akkor még csak lazán edzettem, mert nem tudtam, hogy mi lesz a következménye az edzésnek a betegségem miatt.

Egy fél év gyúrás után vettem észre, hogy a hátfájásom úgy eltűnt, mintha soha nem is fájt volna. Egy napon, 2014 vége felé az edzőterem egyik oszlopos tagja, a 81 éves Lepsényi József, Jocó bácsi, aki a feleségével Gyöngyikével hetente háromszor jár gyúrni, arra hívta fel a figyelmemet, hogy az edzőterem Hardcore Termében erőemelők készülnek egy versenyre. Ennyi kellett nekem csak! Azonnal kezdtem érdeklődni, és megtudtam, hogy erőemelés a neve annak a sportnak, amelyre a csapat készül, azon belül is felhúzás. Beszéltem Freimann Sándorral, Sanyival, aki akkor lett az edzőm. Nem kifogásolta, hogy részt veszek a versenyen. Elkezdtem gyakorolni, de az elején nagyon nem ment a dolog! Három hónap után áprilisban már erősebb lettem és első alkalommal Budapesten a korosztályos versenyen, a súlycsoportban, 170 kilós felhúzással első lettem. Akkor még csak 79 kilogramm voltam. Molnár Tamást, a későbbi edző és verseny társamat ott Budapesten a versenyen ismertem meg, aki végig irányította a versenyemet. Ez a győzelem akkora löketet adott, hogy a legelső versenyemen, amin részt vettem, aranyérmes lettem, hogy állandóan csak a következő versenyre tudtam gondolni és alig vártam, hogy újból versenyezhessek. Így kezdődött az erőemelő karrierem a Magyar Professzionális Erőemelő Ligánál.

– Mely eredményeire a legbüszkébb? Mi kellett ezeknek az eléréséhez?
– Mind a 14 világbajnoki címre büszke vagyok a 9 éves versenyidőszak alatt, de a legbüszkébb természetesen a legkiemelkedőbb eredményre vagyok, amelyiket Magyarországon, Egerben, a GPC Erőemelő Világbajnokságon szereztem 2018 szeptemberének második felében. Ott voltam életem legjobb formájában 70 évesen 98 kilogrammos testsúllyal. 280 kilogrammot sikerült felhúznom, ami még most is egy egyedülálló világrekord és a legnagyobb teljesítmény a világon 6 év eltelte után is, a 70 éven felüli korcsoportban világszövetségektől és súlycsoportoktól függetlenül. A többi eredményeimre is büszke vagyok, egy kivételével, ugyanis a legelső világbajnokságon, aminek részese lehettem Portugáliában, csak a második helyet sikerült megszereznem. Olyan eredményeim, amelyek jelen pillanatban a világranglistát vezetik a 70 éven felüliek között, több is van, különböző súlycsoportokban, különböző világversenyeken és különböző megmérettetéseken. Ezen eredmények eléréséhez, nagyon sokat és nagyon keményen kellett kitartóan gyakorolni, minden fontos dolgot betartani hónapokon át, csak a célra fókuszálva!

Szerintem kell egy jó adag fanatizmus is hozzá! Én annyira felszoktam pörögni csak a célra való fókuszálástól, hogy teljesen beszűkül a tudatom az adrenalintól, a pulzusom az egekbe szökik, a vérnyomásom a plafonon, szinte extázisba kerülök, átszellemülök és néha nem is emlékszem vissza a történtekre úgyhogy mások kell elmondják, hogy mi, hogyan történt! Csak lassan tudok visszatérni a nyugalmi állapotba!

– Hogyan telik egy napja? Mennyi időt fordít edzésre?
– Egy napom, amikor edzésem van, hétfő, szerda és péntek, úgy telik, hogy 7 órakor kelek, 8.30-tól 10 óráig gyakorlom a fogásnemeket, utána esetleg bevásárlás a városban. Hetente 4 óra 30 percet edzek összesen. 11 órakor érünk haza, ugyanis a feleségemmel járunk együtt a terembe. Ő nem versenyző, de rendszeresen edz ő is. Általában 12 órakor elfogyasztok egy turmixot, délután 16 óra táján elfogyasztom az ebédemet, közben pihenek, zenét hallgatok. Este egy nagyon könnyű vacsora. Utána TV-nézés és 30 perc kardio a szobában. 23 óra után fekszek le. Más napokon, amikor nincs edzésem, a ház körül teszek, veszek, füvet nyírok, napozok, pihenek, meditálok, barkácsolok, vagy megjavítok valamit, amihez nem kell szakember. 

– Sokak számára példakép. Miért érdemes nyugdíjas kor után is belevágni a mozgásba, ha esetleg addig nem tettük?
– Igen vannak elismerő visszajelzések is, aminek csak örülni tudok. Azt tudnám javasolni minden korosztálynak, hogy a mozgást soha ne hanyagolják és ha az egészségük megengedi, vagyis működőképesek, akkor mindenképp iktassák be az életükbe a testmozgás valamelyik formáját, mert szerintem rendkívül fontos az egészség megtartása érdekében. Különösen az idősebbeknek és a nyugdíjasoknak javasolnám a test rendszeres edzését. Az ne legyen kifogása senkinek, hogy neki már elég volt az aktív éveiben a munka és most a megérdemelt pihenésre fekteti a hangsúlyt, mert épp ott kezdődnek a bajok, amikor elkezdünk enni, inni, pihenni, kiiktatjuk a mozgás örömét, mert ugye megérdemeljük. Az, aki leáll a teste rendszeres mozgatásával, már meg is tette az első lépést a totális leépülés felé és relatív rövid időn belül, bekövetkeznek a néha visszafordíthatatlan következményei, a kevés mozgásnak. Ne tegyük ezt, mert amikor a mozgáshiány és a rendszertelen életvitel miatt jönnek a bajok, a kilók, és az orvosokat kezdjük látogatni annak reményében, hogy majd a gyógyszerektől minőségi életet élhetünk, akkor már kicsúszott az irányítás a kezünkből és teljesen kiszolgáltatottak leszünk! Azt szoktam mondani, hogy addig vigyázzunk az egészségünkre, amíg még megvan! Erre az okoskodásra csak bólogatnak és azt gondolják, hogy mit osztja az észt az öreg, amikor én soha nem voltam beteg és nem is leszek. Elég baj az, hogy az egészséges emberek azt gondolják, hogy az egészség az egy adott dolog, ami egész életükben jelen lesz.

– Gondolom, sokan ismerik Önt az edzőteremben. Mit szólnak a fiatalabbak, amikor ilyen szépkorúval találkoznak a konditeremben?
– Ez így igaz. Valóban sok az ismerősöm a sport által minden korosztályból. Már rég elmúlt az a fajta gátlásosság, amit a korom miatt éreztem a terembe járás elején. Általában nagyon jól kijövök a fiatalokkal és szóba is állnak velem, ha éppen nem hallgatnak zenét fülhallgatóval. Némelyik fiatallal az a bajom, hogy túlzottan tisztelettudó és túlzottan illedelmesen viselkedik velem, annak ellenére, hogy már ismerkedésünk elején megkérem őket, hogy tegeződjünk. Sokkal több tiszteletet kapok tőlük, mint amit megérdemlek. Szívesen vagyok a társaságukban, mert olyankor egy kicsit elfelejtem a koromat.

– Meddig látja magát a versenyeken, meddig az edzéseken?
– Az, hogy abbahagyom a versenyzést, az a gondolat már megfogalmazódott bennem amikor a 70-et betöltöttem. Az is csak azért volt, mert néhány ismerősöm szinte nekem támadt, hogy meddig akarom még ezt az őrületet folytatni, hiszen már annyit elértem a sportban és gondoljak az egészségemre is. Megjegyzem, hogy ezt olyanok mondták, akik soha nem sportoltak. Addig, amíg sikerélményem lesz és az egészségem is megengedi, addig még nem szeretném abbahagyni, legyen az 1 év, 2 év, 4 év vagy akár több is. Azt szokták mondani a sportszakértők, hogy a csúcson kell abbahagyni! Ha ezt követtem volna, hogy a csúcson hagyjam abba, akkor már sokszor abbahagytam volna, mivel számtalan világcsúcs van mögöttem! Ha esetleg valamilyen okból kifolyólag mégis abbahagynám a versenyzést, a rendszeres mozgást és a tudatos életmódot mindenképp folytatni fogom, amíg képes leszek mozogni.