2022.10.25. 11:08
Három év után sem tudni, miért kellett meghalnia a hatéves kislánynak a csányi mászókabalesetben
Mercédesz a baleset idején, 2019-ben hatesztendős volt. Halálát egy óvodai mászóka okozta. A család azóta várja, hogy kiderüljön, ki a felelős a haláláért.
Forrás: TV2
Több mint három éve, 2019. szeptember 26-án érkezett a bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, miszerint a csányi óvoda udvarán kidőlt egy mászóka, melynek következtében egy hatéves kislány a helyszínen életét vesztette, további két gyermek pedig megsérült.
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Azóta több mint három év telt el.
A heol.hu újra megkereste a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy kiderüljön, hol tart a nyomozás, van-e fejlemény a kislány halálának ügyében. Azt a választ kapták, hogy
továbbra is büntetőeljárás keretében vizsgálják az ügyet. A folyamatban lévő eljárásra tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módjukban adni.
A csányi önkormányzatnál is próbáltak érdeklődni, de eddig nem érkezett válasz a kérdéseikre.
Beszéltek viszont a TV2 Tények mikrofonja előtt az elhunyt kislány családtagjai és a család jogi képviselője. Szerinte a korhadt játék karbantartását elhanyagolták és több szabályt is megszegtek az átépítésekor, ezért történhetett meg a tragédia:
Krimi
- Ebben a magyar városban történik a legtöbb rollerbaleset
- Bevált a módszer: ez tartja vissza a reptéri fosztogatókat
- Halálba zuhant a tapasztalt hegymászó, felesége tehetetlenül nézte a tragédiát
- Ilyet ritkán látni: atomjaira robbant egy családi ház Vámospércsen (videó)
- Magyar börtönben szeretne ülni a kis Alexet Olaszországban halálra szurkáló anya