2020.12.08. 06:25
Hazánkban nem vezetett a fiatalok munkanélküliségéhez a járvány
Sikerült megőrizni a fiatalok és a pályakezdők munkahelyeit Magyarországon. Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár nagy eredményként értékelte, hogy októberben kevesebb 25 év alatti munkanélküli volt, mint 2019-ben. Eközben a járvány szinte egyik tagállamban sem kímélte a fiatalokat, közülük több százezren váltak állástalanná az Európai Unióban.
„Európa többi országával szemben elkerülte Magyarország a fiatal, 25 év alatti munkavállalók és a pályakezdők tömeges elbocsátását” – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánkban a fiatalok foglalkoztatottsága októberben már megközelítette a járvány előtti szintet. Eközben
az érintett korcsoportban a munkanélküliségi ráta még a 2019. októberinél is alacsonyabb volt. Az Európai Unió tagállamai közül hazánk mellett egyedül Ausztriában csökkent a fiatalok munkanélkülisége.
A 27 tagállamban az átlagos 15,3 százalékos ifjúsági munkanélküliség egy év alatt 18 százalékra nőtt, több mint 400 ezer fővel.
Bodó Sándor kiemelte: a fiatalok állásának megőrzéséhez érdemben járultak hozzá a kormány gazdaságvédelmi intézkedései. Az átfogó programoknak köszönhetően több mint egymillió magyar részesülhetett valamilyen munkaerőpiaci vagy képzési segítségben.
A munkahelymegőrző és munkahelyteremtő programok fiatalok tízezreinek elhelyezkedését segítik a járvány eleje óta.
A júniusi foglalkoztatási mélypont óta mintegy húszezerrel dolgoznak többen a 25 év alattiak közül – ismertette az államtitkár a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatait. Kiemelkedő, hogy a nyári hónapok után is folytatódott a javulás: ősztől további több mint tízezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma a fiatalok körében, arányuk pedig egyre kisebb a munkát keresők között.
Magyarország továbbra is az unió azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség. A regisztrált álláskeresők száma öt hónapja csökken.
Az államtitkár kiemelte: külön segítség a foglalkoztatás szempontjából hátrányos helyzetű csoportnak az október közepén indult Vállalkozások munkaerő támogatása elnevezésű program. A programban részt vevő munkáltatóknak öt hónapon keresztül havi százezer forintos támogatást nyújt az állam, ha fiatalokat alkalmaznak.
A kormányhivatalokhoz rövid idő alatt olyan mennyiségű kérelem érkezett, ami egyértelműen azt mutatja, hogy van igény a fiatalok foglalkoztatására – jegyezte meg Bodó Sándor.
A gazdasági visszaesés időszakában a fiatalok jelentik az egyik legsérülékenyebb munkavállalói csoportot, ezért külön figyelmet fordít rájuk a kormány. A munkahelyük megőrzésének eredményeit jól jelzi, hogy
az NFSZ adatai sem a 25 év alattiaknál, sem a pályakezdőknél nem jeleztek megnövekedett, a járványhelyzettel összefüggő, nagyszámú regisztrálót. Ez pedig egyértelműen arra utal, hogy nem került sor a fiatalok tömeges elbocsátására.
A kormány a jövőben is azért dolgozik, hogy a munkahelyeket tartósan megőrizzük és tovább ösztönözzük a gazdaság növekedését – nyomatékosította az államtitkár.
Bodó Sándor emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az adatokat a fiatalok álláspiaci lehetőségeinek folyamatos bővülése is alátámasztja: munkájuk iránt egyre nagyobb a kereslet az IT-szektorban, a tudományos és műszaki tevékenységekben, az építőiparban, a kereskedelemben és a pénzügyi szolgáltatásokban.
A fiatalok javuló munkaerőpiaci helyzetéhez a nyári diákfoglalkoztatás és a szezonális munkalehetőségek is hozzájárultak.
Az államtitkár hozzátette: továbbra is igaz, hogy minél magasabb valakinek a végzettsége, annál könnyebben tud elhelyezkedni. Ennek megfelelően a diplomás munkanélküliség aránya nagyon alacsony, mindössze egy-két százalék.