Női kézilabda

2 órája

Bajnokok Ligája – Montenegróban lép pályára a címvédő Győri Audi ETO KC – videó

Kemény feladat vár a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában a Győri Audi ETO KC-ra, amely vasárnap 16 órától a montenegrói Buducnost Podgorica otthonába látogat.

Kisalföld.hu

Linn Blohmék nehéz meccsre számítanak a Buducnost csarnokában.

Fotó: gyorietokc.hu

A két klub közös történelme kifejezetten gazdag, ugyanis az elmúlt tizennyolc év alatt ez lesz a csapatok harmincadik összecsapása. A felek első találkozója a 2006-os KEK-döntőben volt, amikor 25–25-ös döntetlen után a visszavágón 26–23-ra nyert Győrött a Buducnost. Az örökmérleget tekintve azonban így is a győriek felé billen a mérleg nyelve, ugyanis huszonkét alkalommal múlták felül riválisunkat, amely a már említett finálén túl mindössze kétszer győzedelmeskedett.

Mindezek ellenére számtalan alkalommal hozott nagy csatát a két együttes párosítása – Per Johansson vezetőedző is erre hívta fel előzetesen a figyelmet, hiszen vereségeik ellenére a podgoricaiak hatalmas küzdőnek bizonyultak az idei kiírás első három körében.

„Amikor a Buducnost elleni meccsről van szó Podgoricában, először is nagyon-nagyon tisztelnünk kell a klub történelmét, az őket körülvevő moracsai környezetet és a küzdeni tudásukat – mondta a svéd szakember. – Persze, ők az esélytelenebbek, de pont az ilyen csapatok küzdenek a legjobban. Éppen ezért nagyon fel kell készülnünk arra, ami ott ránk vár, és hogy nem bánnak majd velünk kesztyűs kézzel.”

A győri csapat svéd válogatott beállója, Linn Blohm is hasonlóan vélekedett a vasárnapi összecsapásról, és elmondta: hatalmas szívvel harcolnak hazai pályán a balkániak, és meg sem állnak hatvan percen keresztül.

„Az egész meccsen ott kell lennünk fejben, mert mindenki tudja, ha nem a legjobbunkat nyújtjuk, gondot okozhatnak. Szóval végig százszázalékon kell pörögnünk – nyilatkozta. – Meg kell nyomnunk a találkozó elejét, és nem szabad nekik esélyt adnunk, mert ha lehetőséget kapnak rá, hogy átvegyék a kezdeményezést, élni fognak vele. Végig küzdenünk kell, különben kihasználják az esélyt.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában