Női kézilabda

2024.08.31. 08:48

Per Johansson szerint mindenki a Győri Audi ETO-t szeretné legyőzni

Interjút adott a szezonrajt előtt a klub honlapjának a Győri Audi ETO KC vezetőedzője, Per Johansson.

Kisalföld.hu

Per Johansson szerint a mai női kézilabdában kétféle játékos van: aki az ETO-ban játszik, illetve aki szeretné legyőzni az ETO-t.

Fotó: gyorietokc.hu

A svéd szakember a rövid felkészülésről, az új játékosokról és a beilleszkedésükről, a célokról, valamint a szurkolókkal való kapcsolatáról is beszélt.

"Elég rövid volt a felkészülés, de ez nem mentség. Az új lányokon azt látom, hogy nagyon lelkesek. Nagy örömmel tölt el, hogy szeretnének gyorsan tanulni, ebben pedig a már régebb óta itt játszó társak is igyekeznek nekik segíteni. Ami a fizikai állapotukat illeti, ez egyénenként változó, előfordultak apróbb sérülések, emiatt voltak, akik kisebb pihenőt kaptak, de igyekeztünk túlélni az első hetet, és mindenkit hasonló állapotba hozni" – kezdte a szakember, aki az új játékosokkal kapcsolatban megjegyezte: "Évek óta benne vagyok a szakmában, így mindannyiójukat ismerem, most pedig még több lehetőségem lesz rá, hogy többet is megtudjak róluk. Ami közös a nyáron az ETO-hoz érkező játékosokban, hogy mindannyian jó védők, Hatadou Sako pedig nagyszerű kapus. Különböző képességekkel rendelkeznek, de tetszik, amit rövid távon láttam tőlük, és örülök, hogy velük dolgozhatok. A játékosok integrációja folyamatos, napról napra egyre jobban halad. Beszéltem a lányokkal, elmondtam nekik, hogy kevés időnk van, de ez nem mentség, mert úgysem fog senkit érdekelni. Annyi időnk van, amennyi, de minden nap keményen kell dolgoznunk. Azt gondolom, egy csapat sosem áll meg a fejlődésben, és mindezt a lehető leggyorsabban kell produkálnia."

Ami az új szezon elvárásait illeti, arról így beszélt Per Johansson: "A BL-győzelmet óriási sikernek éltem meg, örülök, ilyen rövid időn belül ennyi mindenen tudtunk változtatni, így visszahozhattuk Győrbe a trófeát. Az ETO-nál nem kell gondolkodni a célkitűzéseken. Évről évre azt várják el, hogy mindent megnyerj. Ez persze nagyon nehéz, de nem lehet más célunk. Nagyon nehéz csoportba sorsoltak bennünket a BL-ben, de mindenkinek az, hiszen az ellenfelek sem akartak velünk összekerülni. Mindez akár jól is elsülhet, hiszen az elejétől fogva élesnek kell lennünk. Egy mérkőzésen sem lehet biztosra menni, hiszen olyan csapatokkal találkozunk, amelyek magasra törnek, de ez nekünk is jó, mert tudjuk, hogy minden pontért keményen meg kell küzdenünk. Az is biztos, rajtunk van a céltábla, és mindenki az ETO-t akarja legyőzni. Valójában minden évben ez van, vagy Győrben játszol, vagy le akarod győzni őket. Jó helyezést kell kiharcolnunk magunknak, és az a célunk, hogy az első két hely valamelyikén végezzünk a csoportban, ezzel egyenes ágon a negyeddöntőbe jutva."

A svéd őszinte és közvetlen stílusával hamar maga mellé állította az ETO-szurkolókat: "Fontosnak tartom az őszinteséget és az egyenes beszédet, engem így neveltek. Az ETO-nál kiemelten fontos a közvetlenség a szurkolókkal, hiszen rengeteget tesznek értünk. A játékosokkal igyekszünk jó kapcsolatot ápolni velük, mert ők nem csak a sikerek alkalmával, a nehezebb időkben is mellettünk állnak. Üzenem nekik, hogy jöjjenek, töltsék meg az arénát, szurkoljanak, kiabáljanak, és támogassanak bennünket továbbra is minden lehetséges módon."

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában