Labdarúgás

2024.08.02. 09:23

ETO - változik a kezdőcsapat a Debrcen ellen

Az ETO FC Győr kilenc év után ma először játszik az NB I-ben hazai pályán.

Kisalföld.hu

Matija Krivokapic erőteljes játékkal és egy bombagóllal debütált az ETO-ban. Fotó: facebook

ETO FC Győr– Debreceni VSC 
Győr, ETO Park, péntek, 18.50. 

Az ETO bajnoki rajtja nem sikerült jól, mert vereséget szenvedett a Nyíregyháza elleni idegenbeli mérkőzésen. Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy némi balszerencse kísérte a nagy akarattal játszó zöld-fehérek játékát, és a bíró ténykedésével sem lehetettek maradéktalanul elégedettek a csapat hívei. 
Borbély Balázs, az ETO vezetőedzője: 
„Nem lesz könnyű mérkőzés a Debrecen ellen, a mezőny egyik legjobb játékoskeretével rendelkező csapattal találkozunk. Szervezett, tapasztalt együttes. Ismerjük az erősségeiket és a gyengéiket, az utóbbiakat majd szeretnénk kihasználni. Az első fordulóhoz képest több változást is tervezek a kezdőcsapatunkban. Jelentős pluszenergiát remélek a szurkolóinktól, bízom benne, hogy sokan lesznek a lelátón és jó hangulatot teremtenek.” 

Közös megegyezéssel távozott Győrből a brazil Gabriel Boschilia. A családnak a hírek szerint beilleszkedési gondjai voltak, és ezért döntöttek a távozás mellett. 

A győriek ellenfele, a Debrecen ma mutatkozik be az NB I jelenlegi kiírásában, ugyanis a nyitófordulóbeli Ferencváros elleni mérkőzésüket elhalasztották. 
„A jó erőkből álló, nagy múltú újonc első hazai mérkőzése biztosan sok nézőt vonz majd, a csata nem ígérkezik könnyűnek” – olvasható a DVSC honlapján. 
Srdjan Blagojevic vezetőedző szerint minden mérkőzésen győzni akarnak, így lesz ez Győrben is. 
Színre lép a Ferencváros is 
Szombaton a sorozatban hatszor aranyérmes Ferencváros is megkezdi szereplését az OTP Bank Liga 2024/25-ös idényében. Remekül sikerült a szezonkezdetük, ugyanis a Bajnokok Ligája selejtezőjében kettős győzelemmel búcsúztatták a walesi The New Saints csapatát. A legutóbb bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes tolnaiak ciprusi fellépésük után vasárnap azt az átalakult Újpestet fogadják, amely ugyan kikapott a nyitókörben, de összességében jó teljesítményt nyújtott az előző idény bronz­érmese, a Puskás Akadémia ellen. A felcsútiak a forduló zárómérkőzésén a vereséggel rajtoló Zalaegerszeget látják vendégül. A győzelemmel kezdő Nyíregyháza ezúttal az MTK Budapesthez látogat. 
OTP Bank Liga, 2. forduló

Szombat: Fehérvár FC–Diósgyőri VTK 16.00, Ferenc­város–Kecskeméti TE 19.45, MTK Budapest–Nyíregyháza 19.45. Vasárnap: Paksi FC–Újpest FC 18.50, Puskás Akadémia FC–Zalaegerszegi TE FC 18.50. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában