Atlétika

2023.08.12. 07:56

Hazai pályán futhat a vb-n a mosonmagyaróvári Szabó Nóra

A mosonmagyaróvári származású Szabó Nóra 23 évesen kezdett el futni, hat éve teljesítette élete első maratonját, most pedig a jövő héten kezdődő budapesti vb-re készül.

Szabó Gábor

Szabó Nóra pár éve maga sem gondolta volna, hogy a hazai rendezésű világbajnokságon szerepelhet.

Fotó: MW-archívum

Szabó Nóra nevét akkor kapta fel a magyar sajtó, mikor az év elején Sevillában megdöntötte a győri Földingné Nagy Judit 1996 óta fennálló rekordját női maratonfutásban. Ráadásul nem is keveset javított: huszonöt másodpercet. A következő na­pokban is minden bizonnyal reflektorfénybe kerül, hiszen ott lesz a világbajnokságon a maratoni mezőnyben.

„Magam is kíváncsian várom a versenyt, mely biztosan más lesz, mint bármelyik utcai maraton. Sokkal inkább taktikai jellegű lesz, emellett a pálya sem könnyű, és kérdéses az időjárás is. Nem mindegy, hogy kánikulában, esetleg esőben kell-e futni. Azt a célt tűztem magam elé, hogy a mezőny első felében végezzek, és jó időt is szeretnék teljesíteni. Arra nem látok reális esélyt, hogy tovább javítsam az országos csúcsot, mert ahogyan említettem, a taktikának sokkal nagyobb szerepe lesz, itt nem lehet annyira egyenletes iramot diktálni, mint a többi maratonon. Színtiszta női mezőny lesz, a fiúk sem tudnak segíteni, akiknek iramát más alkalomkor azért időnként megpróbáljuk felvenni. A legnagyobb vágyam, hogy sikerüljön a jövő évi párizsi olimpiára kijutnom, amihez szintidőt kell teljesíteni. Sajnos biztosan kijelenthetem, hogy most a vb-n ezt sem tudom megfutni (a szintidő 2:26.50 – a szerk.), ehhez hűvösebb időjárás, síkabb pályájú maratoni verseny és jó mezőny is szükséges, illetve kifejezetten erre a szintidőre célzott maratoni felkészülés” – mondta a Budapesten élő Szabó Nóra, aki gyakran látogatja Mosonma­gyaróváron élő szüleit.

Az atléta pályafutása egyébként nem mindennapi, hiszen 23 évesen kezdett csak el futni, 2017-ben teljesítette első maratonját, majd még abban az évben másodszor is lefutotta a 42 km-es távot, és az is jól sikerült.

„Egy barátnőm hívott el futni, elsődleges célom az volt, hogy lefogyjak. Aztán megtetszett az egész, megszerettem a miliőt. Ennek ellenére nagyon nem terveztem az első maratoni versenyemet sem, de miután az első kettő nem sikerült rosszul, úgy döntöttem, keresek egy edzőt, és magasabb szintre emelem a felkészülést. Hogy volt-e bennem szunnyadó tehetség? Nem tudom, de nem gondolnám túl. Itt vagyok, élvezem, amikor futhatok” – folytatta a sportoló, aki azt sajnálja, hogy az új atlétikai stadionban nem szerepelhetnek.

„A Hősök téren lesz a rajt és a befutó is, a stadion kimarad. Jó lett volna ott is futni, de a maraton után az esti versenyeket mindenképpen megnézem ott. Addig azért igyekszem mindentől távol tartani magamat, nehogy elkapjak valamit nem sokkal a verseny előtt” – tette hozzá Szabó Nóra, aki amikor éppen nem edz, nem fut, nem dönt rekordot és nem a vb-n indul, akkor egy cég statisztikusi csapatában dolgozik, emellett levelezőn pszichológiát tanul.

„Van már három diplomám, de ez a tudományág nagyon érdekel, sok mindent szeretnék ezzel kapcsolatban tudni, amit akár a versenyzések, a felkészülés során is alkalmazni tudok majd. Az viszont nincs tervben, hogy pszichológus legyek” – mondta végezetül a kiváló futó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában