Taschner Tamás Liszt Ferenc és Hrabal soproni követe

– Mi adta az ötletet az idegenvezetéshez, a tematikus séták összeállításához? 
– 2005 környékén jártam Dessauban, a Bauhaus szülőhazájában, ahol találkoztam egy rendkívül kreatív, fiatal idegenvezető-csapattal, akik különböző eszközök használatával szervezték a városi élménytúrákat. Ez adta a döntő lökést ahhoz, hogy ilyesmit kellene csinálni Sopronban is. Amikor hazaérkezve megpróbáltam a kollégákat arra biztatni, hogy valami ilyesmit kellene itt is csinálni, nem találtam követőkre. Később, az idegenvezetői vizsga letétele után gondoltam, hogy itt az idő megmutatni, miként is kell ezt csinálni. A legelső sétám 2009-ben volt Misztikus Sopron címen, egy esti fáklyás program, ami előtt nagyon izgultam, hogy hányan fognak eljönni, lesz-e egyáltalán érdeklődő. Legnagyobb örömömre és meglepetésemre hatvan ember várt a Tűztoronynál. Akkor lettem biztos benne, hogy ezeknek a tematikus sétáknak van létjogosultságuk. Egyrészt van a városban egy érzékeny, lokálpatrióta közeg, és Sopronnak annyi izgalmas oldala van, ami ezernyi témát ad. Emellett a világ is úgy fordult, hogy szerintem a hagyományos idegenvezetésnek kevésbé van jövője. Célként azt tűztem ki, hogy minden egyes séta legyen szórakoztató, le- gyen benne nevetés, meghatódás és tanítás, tehát valamilyen üzenet a múltból. 

– Nemcsak gyalogos sétákat szervez, hanem traktorral közlekedve is megmutatja az érdeklődőknek a borvidéket. 
– Bort kóstolni egy pincében egy szakállas, idős bácsival olyan sztereotip dolog. Azt gondoltam, hogy valami mást kell mutatni. Láttatni az ültetvényt, a szőlő termőhelyét, hogy rácsodálkozzanak a turisták arra a gyönyörű tájra, amit Sopron és Fertő-tájnak nevezünk. Amikor megállunk Balf és Fertőrákos között az öreg mandulafánál, és felérünk a platóra és kitárul a világ, akkor értik meg az emberek, hogy milyen csodálatos vidék ez. Egyik oldalról látszik a Schneeberg, az Alpok, és meg- értik, hogy Sopron az Alpokalján fekszik, a másik irányba tekintve pedig elterül a Kisalföld – amit a burgenlandiak Pusztának hívnak –, mellette pedig a csillámló víztükrű Fertő tó. Ez együtt a mi ottho- nunk. Ez az a hely, ahol az idegenvezetőnek nem kell semmit mondania, itt a táj magáért beszél. A vendégek ösztönösen nyúlnak a mobiltelefonjaik után, hogy fényképeket készítsenek. Ebben a környezetben más bort kóstolni és megismerkedni a táj és a borvidék történelmével, a keltáktól Napóleon katonáin át egészen az Irsai Olivérig. Az itteni borok változatossága követi a táj változatosságát, hiszen a friss, ropogós fehérboroktól a nehéz, testes vörösborokon át a késői szüretelésű desszertborokig minden megtalálható. 

Hrabal és a soproni gyönyörű sörgyár - Bohumil Hrabal, az 1914–1997 között élt cseh író nagy népszerűségnek örvend Magyarországon, de azt talán kevesen tudják, hogy rendkívül hányattatott élete során járt Sopronban is. Erről az élményéről a Táncórák idősebbeknek és haladóknak című könyvében így ír: „… inkább kitanultam a malátafőzést, és elindultam vándorútra Magyarországra, ah, Sopron, hogy ott milyen gyönyörű sörgyár van, …”. Az író soproni követői, a Bohumil Hrabal Soproni Társaság tagjai az alkotó végakaratát szem előtt tartva, miszerint „semmiféle táblát nem akarok, legfeljebb ott, ahol a kutyák pisilnek”, emlékeznek meg az íróról. Ennek megfelelően a város sörgyárán két tábla szerepel: egy a regényből vett idézettel abban a magasságban, ahol általában az ilyen táblák, egy pedig, a valódi emléktábla egészen közel az utca és az ebek szintjéhez. A társaság tagjai az író születésnapján, március 28-án minden évben összegyűlnek itt, és jellemző viseletét, matrózcsíkos pólót öltve meglocsolják egy kis sörrel a táblát, és szeretett írásaikkal, filmnézéssel, a témába vágó előadással és természetesen sörözéssel idézik meg kedvencük emlékét.

 – Sokat tett azért, hogy a települést Liszt Ferenc városaként azonosítsák a hazai és a nemzetközi turisztikai életben. 
– Még Csatkai Endre írta le először, hogy legyen Sopron a magyar Liszt-város. Ő ezt onnan eredeztette, hogy itt érezhető volt a zeneszerző kultusza. Aztán a kilencvenes években egyre erősebb volt erre a szándék, és több irányból táplálkozott: az első koncert, a díszpolgárság és a Sopronért tett dolgok alapján. Annyira nyilvánvaló volt Sopron és Liszt kapcsolata, hogy amikor 1886-ban Bayreuthban meghalt, akkor Rómából érkezett részvéttávirat Sopronba azzal, hogy annak a városnak, amit Liszt szülővárosának tekintenek. Úgy éreztem, hogy Liszt kitűnően szimbolizálja Sopront, azt a nyugat-magyarországi polgárt, aki magyar szívű, de német nyelvű, és szimbolizálja az európaiságot, hiszen ő otthon érezte magát Szentpéterváron át Londonig mindenhol. Azt érzékelem, ha ötszáz kilométernél messzebbről érkezik vendég a városba, franciák, hollandok, belgák, őket elsősorban Joseph Haydn és Liszt Ferenc érdekli, másodsorban pedig a Páneurópai Piknik. A nemzetközi turizmus terén ezek a város vezető hívószavai. 

– Március 28-án, a cseh író, Bohumil Hrabal születésnapján már több éve szervez megemlékezést a soproni sörgyárnál. Neki is van soproni kapcsolódása? 
– Még főiskolás koromban kezdett kibontakozni egy cseh kultusz, sokan jártak Prágába sörözni, és akkor olvastam a Táncórák idősebbeknek és haladóknak című könyvben, hogy Hrabal említést tesz a soproni sörgyárról. Ivanics Ferenccel partnerségben és a gyár részéről Tamás Teodóra segítségével sikerült elhelyezni egy táblát a regény szövegével, valamint egy rendhagyó emléktáblát az utca szintjén. Az egész életmű üzenete számomra az, hogy igenis a mindennapokban is vannak csodák, nemcsak a nagy dolgokban, hanem az élet apróságaiban is egy csomó öröm van. 

– Milyen tematika lesz a következő, milyen túra kialakításán dolgozik most? 
– Leginkább a tizenkilencedik század második felének városi történelme, az akkori fantasztikus emberek élete foglalkoztat. Sopron amellett, hogy egy konzervatív és lokálpatrióta város, mindig is egy befogadó település volt, és ha csak a nagy hullámokat nézzük az 1800-as évek második felében, számos család érkezik Sziléziából, Bajorországból, Ausztriából, például a Lenckek, a Hillebrandok. Ők itt gyökeret eresztenek, és ezek az emberek ugyan nem a régi polgárcsaládok leszármazottai, de sopro- niabbak lesznek a soproniaknál, és jó érzékkel veszik kezükbe a város fejlesztését: például városszépítő egyesületet alakítanak, gázgyárat létesítenek. Nem magyar anyanyelvűként magyarok lesznek, és a Széchenyi-féle szellemben azon munkálkodnak, hogy a köz ügyét előbbre vigyék. Akiket ma igazi nagy soproniként emlegetünk, azok egy része nem is itt született, idejöttek, megszerették a várost, és tettek is érte.