Összeolvadás

2024.08.01. 18:02

Kiegészítő jegy helyett helyjegy: augusztus 1-től már a MÁV appban is megvásárolható a Volánbusz egyes járataira

2024. augusztus 5-től megszűnik a távolsági kiegészítő jegy az emelt szintű szolgáltatást nyújtó Volánbusz-járatokon, ezzel egyidejűleg a társaság új, fakultatív helyfoglalási rendszert vezet be. A helyjegy a MÁV appban – ahol mostantól már minden buszjáratra váltható menetjegy is – és a jegy.mav.hu felületén is megvásárolható, a pénztárak és a MÁV-START automatái mellett. A közlekedési vállalat célja, hogy a fejlesztéssel még kényelmesebbé tegye az utazást - írta a Volánbusz közleményében.

Kisalföld.hu

Forrás: Volánbusz

A szolgáltatás először a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon, a következő lépcsőben pedig a vidéki városok között is igénybe vehető lesz. A helyjegyet vásárlók csúcsidőben, fokozott utasforgalom mellett is fix ülőhelyen, kényelmesen tölthetik utazásukat.

A helyjegy egységesen 300 Ft-ba kerül, függetlenül az utazás távolságától, az utas életkorától, valamint attól, hogy az utas mivel utazik (jeggyel, bérlettel, napijeggyel, igazolvánnyal, igazolással – függően az egyéb feltételektől). Az online vásárolt (MÁV mobilalkalmazás, jegy.mav.hu) helyjegy ára 5% kedvezményt tartalmaz, így csak 285 Ft-ba kerül.

A helyjegy minden jegy és vármegye- vagy országbérletbérlet, napijegy, továbbá a jogszabály alapján ingyenes utazási lehetőséget biztosító valamennyi igazolvány és igazolás mellé megvásárolható. Megváltása nem kötelező, de mindenképpen javasolt, különösen a frekventált járatokon, mert csak azoknak lesz biztosan ülőhelyük, akik rendelkeznek
helyjeggyel. Ezeken a járatokon a helyjeggyel nem rendelkező utasok a szabad kapacitás erejéig a szabadon maradt helyeket foglalhatják el.

A Volánbusz-helyjegy az augusztus 5-én és utána induló járatokra már megváltható az alábbi csatornákon:

  • a MÁV app legújabb verziójában,
  • a jegy.mav.hu felületen, akár a pontos üléshely kiválasztásával a grafikus felületen,
  • a Volánbusz és a MÁV-START pénztáraiban,
  • a MÁV-START automatáiban.
    Az új jegyvásárlási rendszerben a távolsági autóbuszokra legkorábban 60 nappal az adott járat indulása előtt lehet majd helyjegyet venni, a legtöbb járat esetén az indulást megelőző óráig.

Figyelem! A Volánbusz által eddig használt online értékesítési rendszer annak weboldalával együtt csak augusztus 4-ig érhető el!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában