Augusztus 20.

2024.08.20. 14:18

Győrben koszorúzással emlékeztek meg az államalapítás ünnepéről - fotók

A győri vár lábánál álló Szent István szobor megkoszorúzásával rótta le tiszteletét a város az államalapító király előtt.

Dániel Viktória

Fotó: CSAPO BALAZS

Az önkormányzat képviseletében dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselő mondott köszöntőt, amelyben hangsúlyozta a Szent István által képviselt alapértékek, mint az egység és az összefogás fontossága, a ma emberének is útmutatást kínálnak.

- Fontos, hogy évről-évre legalább ezen a napon gondoljuk azokra a magyarokra, akik ezer évvel ezelőtt fontos ugyanakkor nehéz döntéseket hoztak. Olyanokat, amelyekért a mai napig hálával adózunk nekik. Hozzánk győriekhez pedig különösen közel áll az államalapító király hagyatéka, hiszen maga Szent István is fontos szerepet szánt a városnak. Elég csak arra emlékeznünk, hogy itt alapította meg hazánk egyik első püspökségét, emellett legyőzött ellenfelének, Koppánynak felnégyelt holtestéből is az egyik darabot a győri várra tűzték ki. Sőt a kutatások ma már azt is bizonyították, hogy személyesen is járt a városban, sőt talán még egy kisebb koronázási ceremóniát is rendeztek. Az államalapítás ünnepén fontos feltennünk magunknak a kérdést, hogy hűek maradtunk e az értékekhez, amelyeket Szent István hagyott ránk - mondta dr. Fekete Dávid.

Az eseményen több vármegyei és városi hivatásos szervezet is képviseltette magát, emellett hagyományőrző csoportok és oktatási intézmények és az eseményre érkező résztevők is koszorút, virágot helyeztek el a szobornál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában