Álláspont

2024.08.26. 08:52

A helyzet magaslata – Győri kollégánk véleménye a tömegközlekedésről

Amikor csak tehetem, a magyar tenger partján töltöm az államalapítás ünnepét.

Ollári Gergely

Fotó: Shutterstock

Augusztus 20-án, de már előtte nap is számos program várta azokat a Balaton mentén, akik szabadságukat mintegy megkoronázva a nyári pihenést egy-egy felejthetetlen estével, jókedvű koncerttel, látványos tűzijátékkal zárták. 

Családi utazásunkra mi is a vonatot választottuk, igaz, nem volt hosszú kiruccanás, két település akadt csupán a kiinduló és a célállomás között.

Természetesen előtte a menetrend után kíváncsian bújtuk telefonunkat: vajon időben érkezik-e a vasparipa, közlekedik-e, és hogy esetleges késés esetén mennyi időt kell majd eltöltenünk a forró aszfalthőmérséklet melegében a peronon. Nem bíztunk semmit a véletlenre, időben érkeztünk a sínek mellé, várva a vasúti szerelvényt. 

A hangosbemondó gyorsan kedvünket szegte, az előre jósolt időpont rögvest változott, vonatunk 20 perccel később érkezik az állomásra. Rövid csüggedés után aztán harminc, majd negyven perc lett, nem sokkal később ismét csak harminc – hallgathattuk a hangszórókból. A végső feladást az ötven perc bejelentése hozta el számunkra, inkább az autóbuszt választottuk. 

Másnap aztán újból megpróbáltuk a „lehetetlent”, a szomszéd településen lévő tűzijátékot találtuk ki tökéletes programnak, azonban a közlekedési eszköz kiválasztásában ismét rosszul döntöttünk. Ekkor bár türelmesebbek voltunk, de újra negyvenperces várakozás hagyott nyomot bennünk.

A végállomáson aztán két kalauz beszélgetése nyugtázta: nem vagyunk a helyzet magaslatán. 

Hazafelé menet újabb „ötvenes” késésnek köszönhetően élvezhettük tovább a Balaton egyik legszebb kikötőjének látványát és a fellépő lemezlovas fülbemászó dallamait. 

Nem bíztunk semmit a véletlenre, időben érkezünk a sínek mellé.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában