Utolsó interjú a győri Zrínyi utcában - Dr. Ostorharics-Horváth György életművet alkotott a pszichiátrián

Hallgassa meg!

- Professzor úr rendszeresen tart előadásokat, orvos kollégái nagy örömére. Legutóbb a demenciáról beszélt, amit vastapssal jutalmaztak a jelenlévő doktorok.
- Harminc éve szervezi ezeket az egynapos akkreditált továbbképzéseket Schmidt Péter (Prof. Dr. habil Schmidt Péter CSc az orvostudomány kandidátusa- a szerk.). Nagyon szeretek itt előadásokat tartani a háziorvosoknak, öröm látni, hogy szombaton a szabadnapján összejön 40 fő, akik tanulni akarnak. Ez egyedülálló az országban.

Kövezett út a szakma mélységeibe

- Menjünk vissza egy kicsit a kezdetekhez. A saját személyes indíttatására vagyok kíváncsi. Hogyan, miért lépett erre a pályára?
- Azért léptem erre a pályára, mert egyetemista korunkban a családi kötelékbe tartozott Horányi Béla neurológus professzor, akire példaképként tekintettem. A neurológiát nála tanultuk meg, aztán a szakvizsgát is ott szereztem, és szerettem volna az ő klinikáján dolgozni, de hát akkor jó esetben engedték meg azt, hogy a választott szakmát megszerezze, de nem ott, ahol akarja az illető. Így kerültem Győrbe 1965-ben. Piróth Endre főorvos úr 1941-től '71-ig vezette az egész házat, a neurológiát és a pszichiátriát. Gördülékenyen meg lehetett szerezni a neurológia, pszichiátria, addiktológia, pszichiátriai rehabilitáció szakvizsgákat egyenesen egymás után. Így nemcsak a gyógyszeres farmakoterápia, pszichoterápia, hanem a határterületekben is alaposan informálódtam. Ilyen például az epilepszia, ami a neurológiának és a pszichiátriának igazi határterülete. Jóval később a kandidátusi értekezésem témája is ez volt. 1984-ben megvédtem a kandidátusi disszertációmat és pályázat révén '86-tól vezetem a kettes pszichiátriát, és mindjárt attól az évtől kezdve a dénesfai pszichiátriai rehabilitációs osztályt is. Most főorvosként dolgozom továbbra is öt rendeléssel a kórházban, Dénesfát meg egyedül viszem 86 beteggel. Ennek egy része orvosi, pszichiátriai, a legnagyobb részei, jogi. Rokkantság, hagyatéki tárgyalások, hajléktalanság, mérhetetlen mennyiségű szociális probléma. A kapuvári kórház vezetése és munkatársaim együttműködése folyamatos és a rehablitációban segít betegeink számára.

- Hatalmas területet ölel ez fel, ami rendkívül szerteágazó. Annak idején maga a szakma is egy kalap alá volt véve. Ez a sok szakvizsga önnek akkor nagy előny.
- Ez nagy előny. Most már nagyon kevesen vagyunk olyanok, akiknek a neurológia és a pszichiáter szakvizsgája is megvan. Ilyen többek között az utódom Feller Gábor is.

Empátia és emberszeretet tartja a frissen

- Hosszú ideje van a pályán, miközben ilyen szerteágazó tevékenységet végez. Mi az, amivel a fókuszt tudja tartani?
- Azzal, hogy ott egy ember, akinek valamilyen panasza van. Testi panasza vagy lelki panasza,amiből az utóbbi háttere rendkívül összetett. Ezek feltárása mindig újabb és újabb területeket nyitnak meg. Nehezen vette be a rendszer a pszichológusokat, a fizikusokat, a mérnököket. De hát ez egy rendszer! Nem lehet doktor mindenki. Egymás nélkül nem is tudna működni az egészségügy.

- De szereti ezt a pályát minden nehézségével együtt is.
- Ez egy nagyon-nagyon szép pálya. Nagy empátia és nagy tűrőképesség kell hozzá, hogy azt a rengeteg panaszt, amit elmondanak a betegek, el lehessen bírni. Jön egy ember azzal, hogy rettenetesen rossz a hangulatom, szorongok, és hát mi értelme az életnek? Aztán kiderül, hogy húszmilliós adóssága van. Na innen kezdjük a pszichoterápiát vagy a gyógyszerelést. Képzelje, hogy 1928-ban az osztályra összesen öt beteget vettek föl. Ma fél nap alatt ennyit. Az ellátási igény is sokat változott az elmúlt évtizedek alatt. Régen hosszú hónapokat, éveket is eltöltöttek a pszichiátrián. Ma a gyógyszerelésben hatalmas lehetőségek vannak. Nagyon jó az együttműködés a pszichológusokkal, klinikai szakpszichológusokkal. Megvannak a kórrajzok is '28-tól kezdve, amelyek szép kézírással írott, 5-6 oldalas kórelőzmények. Ma úgy kezdődik az előzmény, hogy "OMSZ szállította az osztályunkra". És ennyi.

Kinyitotta a zárt intézményt

- Amellett, hogy ezt látja, és azt, hogy folyamatosan romlik az emberek állapota, akik egyre többen vannak, biztosan voltak olyan pozitív mérföldkövek az életében amikre szívesen, büszkén emlékszik vissza.
- Mindjárt az elején, amikor kezdtük, akkor váltak az osztályok nyílttá. Amikor Dénesfát átvettem, azt is nyílttá tettem. Az orvosok, nővérek könyörögtek, hogy lassan, lassan. Hogy gondolja főorvos úr, hogy kinyitjuk az ajtókat? Mi lesz itt? Körülbelül egy év kellett, mire megszokták a nővérek, az orvosok és a betegek, de azóta is működik. Ez egy óriási élmény. A gyógyszereknek a kutatása is fantasztikus. Az elmúlt évtizedekben nagyon sok klinikai vizsgálatban vettünk részt különböző pszichiátriai gyógyszereknek a bevezetésénél a harmadik-negyedik fázisban, amikor már emberek kaphatják. Én vagyok a regionális kutatás-etikai bizottságnak az elnöke. Úgyhogy a megyében, Komárom-Esztergom és Fejér megyébe a kutatásokat az OGYI engedélye után, a helyi engedélyezést én végzem, a bizottságom végzi, kérvény, tárgyalás alapján. Aztán az elmúlt évtizedekben nagy segítség volt az orvosoknak a kongresszusokon való részvétel is, ahol rengeteget lehet tanulni. 2024-ben lesz az Európai Pszichiátriai Társaság személyes részvétellel tervezett konferenciája Budapesten. Ez kolosszális, tízezernél is több pszichiáter részvételével zajlik.

- Különböző díjak, elismerések is díszítették ezt a hosszú utat.
- Díszpolgár címet kaptam 2008-ban, 2016-ban pedig Petz Lajos díjat. Kaptam életműdíjat a Pszichiátriai Társaság részéről is, ezek szép elismerések és jó érzések. Ebből nincs haszna az embernek, de jó érzés. Van egy ideillő, számomra kedves idézet az 1900-as évek közepéről. "Azt tesz naggyá, ha olyasvalamibe kezdesz, ami túlél téged". Remélhetőleg a pszichiátria túlél. Amikor utolsóként ezt az épületet elhagyjuk, akkor 58 évet hagyok itt magam mögött.

Sífutás, kertészkedés, kultúra

- Mi az, ami önt kikapcsolja? Hogyan szokott kikapcsolódni?
- A téli időkben itt vannak a színházak, akkor hangversenyekre, kiállításokra járunk. Almádiban van egy telkünk, nyáron ott kertészkedünk és úszni szoktunk. Egy pár évvel ezelőttig minden hétvégén télen korcsolyáztam, korábban síeltem. Amikor már úgy gondoltam, hogy nem lenne jó elesni, rátaláltam egy fantasztikus élményre, a sífutásra.

- Akkor nagyon aktív életet él.
- Teljesen. De ezt kell tenni. Fel kell készülni az idősebb korra. Azt veszem észre, hogy egyáltalán nem szokás aktív idős korra készülni. Azt mindenki el tudja mondani, hogy mit akar elérni családilag, anyagilag, szociálisan. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy menjen haza két hétre, majd amikor visszajön, számoljon be nekem arról, hogy mit fog 24 óra alatt csinálni nyugdíjasként. Nyomkodja a telefonját? Nézi a tévét? Mert az biztos út a demenciához és az izolációhoz. Aki vidéki, annak egy kicsit jobb, mert ott lakik, ahol a kertje van, de ott is csak leginkább pázsit van manapság.

- Nem foglalkoztatjuk magunkat eleget?
- Nem. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert jutalomnak veszik a nyugdíjat, de mindenesetre sok a cél nélküli lét. Ráadásul nagyon igénybe vette az embereket a pandémia is. Az emberi kapcsolatok, a családi kapcsolatok majdnem megszűntek.

Veszélyes magányosság

- Pedig viszonylag rövid ideig tartott. Két év elég ahhoz, hogy ilyen károkat okozzon?
- Igen. Nem maga a betegség, hanem a magányosság és az attól való félelem okozott nagy károkat.

- Segítsen nekem ezt megérteni. A magyarok, de más nemzetek is, ennél a két évnél sokkal hosszabb háborúkat is túléltek. Tele mindenféle szörnyűséggel, földi pokollal. Mégis azt látni, hogy a pandémia erősebb lelki károkat okoz. Ennek tényleg az izoláció az oka?
- Tényleg az volt a különbség, hogy háború idején azért a kicsi közösségek, a családi közösségek valamilyen szinten mégis együtt tudtak maradni. Akár azért, mert ép bőrrel megúszták, vagy együtt védekeztek. Úgyhogy igen, nagyon nagy a különbség. A magányosság borzasztó leépülést jelent.

- Most itt ülünk most Győrben a Zrínyi utcában, az egykori Szentháromság kórház épületében. Önök is elmagányosodtak.
- Sorra ürültek ki az egyes osztályok, a neurológia régebben, a pszichiátria is már évek óta átment a másik helyre, igaz lényegesen szerényebb körülmények közé, mert nincsen csoportszoba, tornaterem, mint itt volt. Most nekünk is össze kell csomagolni. Nagyon sok érték marad hátra. A kolléganőkkel padlásig végigjártunk mindent. Itt vannak például 1928-tól a kórrajzok hat helyiségben, amiket remélhetőleg megmentenek az utókornak.