A munkát nem szabad abbahagyni - az Év Iparosa Mosonmagyaróvár térségében a 89 éves Fazekas Zoltán

– Igazán ritkaságszámba megy, hogy szép kora ellenére, közel a kilencvenhez is aktívan dolgozik szakmájában. Ehhez természetesen a jó pályaválasztás is kellett...

– 1933. április 18-án születettem Arakon. Már gyermekkoromban, ötéves kisfiúként a környezetemben található gépek és mechanikus szerkezetek kötötték le a figyelmemet, így természetes volt, hogy az általános iskolai tanulmányok után műszerésztanulónak jelentkezek. A gyakorlati ismereteket a híres mosoni Piller Sándor műszerészmester műhelyében sajátítottam el.

Huszonnégy éves koromban, 1957-ben kezdtem el a kisipari tevékenységet, amelyet a mai napig is gyakorlok, immár 68 éve. Kezdetben lakossági szolgáltatással foglalkoztam: kerékpárok, háztartási gépek és motorkerékpárok javításával, átlagosan napi 16 órát dolgoztam. Természetesen nem éreztem fárasztónak, mivel gyermekkori hobbimat folytathattam a munkában. Ma is öt órakor kelek, és ugyan már nem bírom a napi 10-15 óra munkát, de általában délután kettő-három óráig még a műhelyben vagy az ügyfeleknél vagyok. Az állóképességem azért már nem a régi, többet kell pihennem. Ma már inkább hobbiszinten dolgozom.

– Mi a hitvallása?

– Hitvallásom, hogy aki kedvét leli a munkájában, az nem is érzi, hogy dolgozik. Ha van egy feladat, nem a nehézségeken akadok fenn, hanem azt nézem, hogyan tudom megoldani. És ez legtöbbször sikerül is. Bár a legtöbb helyről korom miatt elköszöntem, a mai napig megkeresnek, hogy segítsek egy-egy kérdésben, szakmai tanácsot adva.

– Hogyan fejlődött a vállalkozása?

– Az első években a műhely egy hátsó helyiségében volt a lakásom, így a műhely illata szinte a bőrömbe ívódott. A kezdeti évek után a lakossági megrendelések csökkenése nem biztosította a megélhetésem, profilt váltva termékgyártásba fogtam. Ennek megfelelően megkezdtem a különböző célszerszámok, gépi berendezések beszerzését. Új telephelyet vásároltam, azt korszerűsítettem. Éveken keresztül a Kisipari Termeltető Vállalat közvetítésével gyártottam a különböző alkatrészeket, főleg a szövőiparban használatos gépalkatrészeket.

– Mindeközben fontosnak tartotta munkája során az utánpótlás nevelését is!

– Kisipari tevékenységem megkezdésével egyidejűleg kezdtem meg a szakmunkástanulók képzését. A lakókörnyezetem szinte minden műszerésze a műhelyemben tanulta a szakmát. Közülük nagyon sokan a kisipari tevékenységet választották megélhetésüknek. Büszke vagyok arra, hogy tizennégy tanulóm volt, és ők mind a szakmában maradtak. Ők szinte apjukként tekintettek rám. A sors fintora, hogy a legtöbbjüket túléltem.

– Szerencsére a családjából is sikerült megfertőznie egyik gyermekét a szakma szeretetével. Ma már ő viszi tovább a vállalkozást.

– Három gyermekem született, Balázs és Attila, valamint a lányom Katalin. Valamennyien iparosok. Balázs teherfuvarozó lett, Katalin fodrász, Attila viszi tovább a vállalkozást, a cég géptervezéssel és gyártással, villamos tervezéssel és szereléssel foglalkozik.

– A munka és a szakmunkástanulók képzésén túl az iparos közösség is fontos volt az Ön számára.

– Nagyon korán kapcsolatba kerültem a kisiparosok szervezetének közösségével. 1963-ban már a KIOSZ alapszervezet közigazgatási felelőse volt és a szervezet pénztárosa, majd az 1967-es választásokat követően a vezetőség tagja lettem. Ettől az időponttól kezdődően 2006 novemberéig a KIOSZ, majd az Ipartestület vezetőségének, később az elnökségnek is tagja voltam. Ekkor koromra való tekintettel felmentésemet kértem. Ugyanakkor igyekszem a szervezeti élet minden eseményének – mint egész életemben – kihagyhatatlan résztvevője lenni.

– Múlt szombaton az iparos bál keretében nagyon szép elismerést kapott. Mit jelentett Önnek ez a kitüntetés?

– Az Év iparosa cím óriási öröm számomra. Megerősít abban, hogy továbbra is segítsek a szakmámban. Nagy tisztelettel fordult felém az iparos közösség, és ezért hálával tartozom.